3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Az első meccs kipipálva

2025. december. 2.

Szűk három napon belül másodjára találkozott a TFSE és csapatunk, ezúttal a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első összecsapásán. Akárcsak szombaton most is három szettes győzelemmel zártunk, egy perc híján kereken egy óra alatt.

TFSE – MÁV Előre Foxconn 0:3 (-10, -18, -23)
Budapest, 41 néző
Vezette: Mezőffy Zsolt Tibor, Nagy Zsombor.

TFSE: Füzék 4, Kiss B. 1, Balázs 10, Tóth K. 8, Majoros 11, Tóth M. 2. Csere: Laczi (liberó), Vezetőedző: Bartal Gergely.
MÁV Előre Foxconn: Szabó V. 8, Ambrus 6, Eke 5, Koci 13, Bakiri 16, Pesti 11. Csere: Takács M., (liberó), Szávai. Vezetőedző: Omar Pelillo.

Az első játszmában lényegében ott folytattuk, ahol szombaton Fehérváron abbahagytuk A szett elején még próbáltak a fővárosiak utánunk eredni, ám a folytatásban egyre jobban nyílt az olló, és magabiztos részsikert értünk el Redi Bakiri, Pesti Marcell, valamint Szabó Vilmos vezérletével.

A második etapra érkezett meg a meccsbe a TFSE. 6:6-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezt követően egy 5:0-as szériánk volt, ami alapvetően meghatározta a játékrész további kimenetelét. Feljöttek ugyan a házigazdák három pontra, ám megint el tudtunk lépni, és Redjo Koci tett pontot a szett végére.

A harmadik játszma meghozta a vendéglátó gárda első vezetését, és teljesen kiegyenlített párharcot produkáltak a felek. Nem tudtuk leszakítani ellenfelünket, egészen 11-12-ig ott lihegtek a sarkunkban. Utána már azért kialakult egy komolyabbnak tűnő hatpontos különbség (14:20), de innen is kis híján felálltak Bartal Gergely tanítványai. A hajrá is némiképp izgalmasra sikeredett, ám most Bakiri volt az, aki remek sánccal végképp befejezte a csatát.

A párharc visszavágójára 2025. december 18-án, csütörtökön 18 órakor kerül sor a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down