3064
2025.04.19.
16:00
Jegyek
3064
2025.04.19.
18:00
Jegyek

A négyes döntő a cél Zágrábban

2024. február. 12.

Ismét a MEVZA Közép-európai Ligában lép pályára a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, ahol az utolsó két fordulóban a HAOK Mladost és az OK Calcit Kamnik együttesével mérkőzik meg kedden és szerdán Horvátországban. 

Dávid Zoltán vezetőedző legénységének nincs sok ideje rendezni a sorait, hiszen a vasárnapi Kaposvár elleni Extraliga mérkőzést követően újra meghatározó összecsapások következnek, ezúttal a MEVZA-ligában. A két mérkőzés tétje nem más, mint a sorozat négyesdöntőjébe való bekerülés. A MÁV Előre Foxconn jelenleg 15 ponttal a 3. helyen áll a tabellán.

A fehérváriak először a horvát bajnok házigazda HAOK Mladosttal találkoznak, amely hat mérkőzésből csupán kettőt nyert a ligában. A második játéknapon, a listavezető OK Calcit Kamnik ellen lépnek pályára. A szlovéneken idén csak a Komárno csapata talált fogást a bajnokságban. 

Nem sok időnk maradt a felkészülésre. A vasárnapi, Kaposvár elleni öt szett sokat kivett a csapatból, hétfőn délelőtt pedig már útra is keltünk Zágrábba. Kedden reggel lesz egy edzésünk, illetve rövid videózás is lesz az összecsapás előtt. Fontos mérkőzés a keddi, hiszen egy győzelemmel akár be is biztosíthatjuk a helyünket a négyes döntőben. Hozni kell a kötelezőt a házigazda ellen, hogy elérjük a célunkat

– nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.


MEVZA Közép-európai Liga 

HAOK Mladost (CRO) - MÁV Előre Foxconn (HUN)

2024. 02. 13. 16:30 

MÁV Előre Foxconn (HUN) - OK Calcit Kamnik (SVN)

2024. 02. 14. 16:30 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Szombaton két Extraliga mérkőzésnek is otthont ad a MÁV Előre Volleyball Center

Április 19-én a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapatát is új kihívás várja. Míg a lányok az UTE csapatával […]

Ismét vesztett szettek nélkül nyertünk a GreenPlan-VRCK ellen

Április 15-én, az Extraliga bajnokság elődöntőjének keretében a fiúk második alkalommal is találkoztak a GreenPlan-VRCK csapatával. Az ezúttal idegenben játszott […]

Harc az ötödik helyért: 3-0-ra maradtunk alul az UTE csapatával szemben

Április 14-én a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata Budapesten találkozott az UTE játékosaival, hogy összecsapjanak az Extraliga bajnokság ötödik helyéért. […]

Elstartolt a jelentkezés a MÁV Előre nyári röplabdatáborába!

Idén nyáron is várja a 7–11 éves gyerekeket a MÁV Előre Röplabdatábor Székesfehérváron! Az eseményen többek között izgalmas edzésekkel, játékos […]
crossmenuchevron-down