A MÁV Előre Foxconn lányait illeti az Extraliga bajnokság ötödik helye

2025. május. 4.

Május negyedikén a MÁV Előre Fxconn lányai ötödik, egyben utolsó mérkőzésüket játszották az UTE csapatával. A budapesti összecsapás során idegenben is rendkívül szép játékot láthattunk sportolóinktól, melynek határozott, 0-3-as győzelem lett az eredménye, ezzel pedig eldőlt, csapatunk foglalhatja el az Extraliga bajnokság ranglétrájának ötödik helyét.

A párharc utolsó mérkőzésének első játszmájában csapatunk rendkívül összeszedetten és koncentráltan lépett pályára. Már a szett elején 2 ponttal indítottunk, igaz, az Újpest ezután 4-3-nál még fordítani tudott és egy időre elhalászta tőlünk a vezető pozíciót. 10-10-nél azonban sikerült egyenlítenünk, ettől a ponttól kezdve pedig folyamatosan növelni tudtuk előnyünket. 12–12-es állásnál még határozottabban megtörtük a hazaiak lendületét, és sorozatban öt pontot szerezve 12–17-re alakítottuk az eredményt. Ezzel a lendülettel magabiztosan meneteltünk a játszma végéig, esetenként hatpontos előny mellett. Bár az Újpest még próbált visszakapaszkodni, előnyünkből már nem engedtünk, és 20-25-re ügyesen be is húztuk az első szettet.

A második játékrészben az UTE már agresszívebb játékkal próbált fellépni velünk szemben: a szett első felében ugyan szoros küzdelem zajlott a pályán és többször is döntetlenre állt az eredmény, inkább a hazai csapat tudott előnyösebb pozíciót kialakítani. Bár olykor-olykor ügyesen belepiszkáltunk játékukba és sikerült felzárkóznunk, helyzetünket nem sikerült huzamosabb ideig megtartanunk és újból párpontos hátrányba csúsztunk vissza. Sokáig úgy tűnt, a második játszma eredménye inkább az újpestieknek fog kedvezni, sportolóink ügyesen tartották a lépést ellenfelükkel, ennek pedig a lehető legjobb pillanatban meg is érett a gyümölcse: a viszonylag hosszasan lemaradásból játszott MÁV Előre 23-23-nál képes volt utolérni az UTE csapatát, majd kihasználva a kiváló alkalmat gyorsan elhappolta a szettlabdát. A lehetőséggel pedig gyorsan éltünk is, és egy nagyon izgalmas játékrészt követően 23-25-re a második szettet is bezsebeltük.

A két elvesztett szett látványos bizanytalanságott okozott az UTE csapatának, a harmadik játékrész során az újpestiek nagyon nem találták helyüket a pályán, ez pedig teljesítményükön is erőteljesen meglátszott. A MÁV Előre ezzel szemben ügyesen erőt merített a játszmagyőzelmekből, és már az első labdamenetektől kezdve magabiztosan lépett fel kihívója ellen. Bár az Újpest még 4–4-ig tartani tudta velünk a lépést, innen fokozatosan elkezdtük növelni előnyünket, először két-három, majd egészen hét-nyolc pontig, végig dominálva a játékot. Támadásaink határozottak és pontosak voltak, a védekezésünk stabil, így ellenfelünk nem tudott érdemben visszakapaszkodni. A lányok a szett második felében is megőrizték higgadtságukat és koncentráltan haladtak a végjáték felé. A hajrában az Újpest hiába próbálkozott, jelentős hátrányukat nem volt esélye időben ledolgozni, valamint lendületünket sem tudta akadályozni. Ennek következtében végül 16-24-nél meccslabdához juthattunk, amit egyből pontra is váltottunk, 16-25-re elhozva a harmadik szettet. Ezzel pedig nemcsak az összecsapást nyertük meg 0-3-ra, de 3–2 arányban az UTE csapatával vívott ötfordulós párharcot is, melynek eredményeképp hivatalosan elfoglalhattuk az Extraliga bajnokság ötödik helyét.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Különleges vendég az István Király Általános Iskolában

Május 12-én felejthetetlen élményben volt részük az István Király Általános Iskola és Röplabda Akadémia leány játékosainak. Edzésükre ugyanis ellátogatott Pesti […]

Május 13-14. között Madridban szurkolhattunk női röplabdásainknak

Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink számára az elmúlt két napban zajlott a CEV BeachVolley Nations Cup 2025-ös selejtezője, […]

A hétvégén zajlott a lányok U17-es Országos Bajnoksága Budapesten

Május 9-11. között zajlott az U17-es korosztály szezonjának fináléja, ahol a MÁV Előre lányai is megmérettették magukat és végül a […]

Székesfehérváron ünnepeltük a MÁV Előre Foxconn magyar bajnoki címét

Szombaton sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi a röplabda rajongói: a MÁV Előre Foxconn csapata lenyűgöző teljesítménnyel harmadszor is legyőzte a Fino […]
crossmenuchevron-down