A MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata új másodedzővel vág neki a következő szezonnak

2024. augusztus. 14.

Omar Pelillo munkáját a montenegrói Alekszandar Milivojevics másodedző segíti a 2024/25-ös szezonban.

Ahogy már korábban is írtuk, új tagokkal bővült a MÁV Előre szakmai csapata. Omar Pelillo vezetőedző mellett Alekszandar Milivojevics is azon fog dolgozni, hogy a férfi csapat sikeresen szerepeljen a következő szezonban. 

— Milyen célokkal érkeztél a MÁV Előréhez? 

— A legfőbb célunk, hogy bajnokok legyünk. Nagyon sok munka vár még ránk, de minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a csapatot és Omar munkáját. Ez az első évem “légiósként”, mint másodedző, és nagyon motivált vagyok az új pozíciómmal kapcsolatban. 

— Ezek szerint eddig a montenegrói bajnokságban tevékenykedtél. Milyen tapasztalatokat szereztél ott? 

— Ez így nem teljesen igaz, mert professzionális röplabda játékos voltam több mint 20 éven keresztül. Pályafutásom során több európai országban is megfordultam, játszottam francia, német, román és horvát bajnokságban is. Edzői karrieremet négy évvel ezelőtt kezdtem Montenegróban. Vezetőedző voltam az első osztályban, illetve másodedzőként is tevékenykedtem az U17-es válogatott csapatnál. Úgy gondolom, hogy ezek a tapasztalatok mind a segítségemre lesznek és kamatoztatni tudom a MÁV Előrénél. 

— Továbbra is fogsz fiatalokkal együtt dolgozni, hiszen a MÁV Előre U20-as fiú csapatának a vezetőedzői pozícióját is betöltöd a következő szezonban.

— Igen, örülök, hogy fiatalokkal is együtt dolgozhatok, bár a felnőtt csapat keretében is sok utánpótláskorú játékos van. Előző szezonban a döntőig menetelt a korosztályos csapat, természetesen az idei célunk, hogy meg is nyerjük a bajnokságot.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Címvédőhöz méltó bajnoki rajt

A honi férfi röplabda bajnokságban először lépett pályára csapatunk, és rendkívül magabiztos játékkal, lényegében csupa fiatallal teletűzdelve kereken egy óra alatt győzte le a vármegyei rivális, Dunaújváros KSE együttesét. MÁV Előre Foxconn – Dunaújváros KSE 3:0 (13, 16, 9)

Másodjára vereség

A TippmixPro Női Extraliga 9. fordulójából előrehozott mérkőzésen az MBH-Békéscsaba fogadta MÁV Előre Foxconn együttesét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A lilák magabiztos játékkal három szett alatt eldöntötték az összecsapást. MBH-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn 3:0  (15, 17, 11)

„Ellenfelünk a magyar bajnok, komoly játékerőt képvisel” – így készül az esti BL-mérkőzésre a Las Palmas

Hogy látja az esélyeket spanyol ellenfelünk? Klubunknak hárman is nyilatkoztak.

Utánpótlás 10.18.-10.19.

A 2025. október 18-19-i hétvége mérkőzésekben gazdag volt a MÁV Előre Utánpótlás csapatai számára. A vasárnapi játéknapon az U20-as lány és fiú csapatok is dupla győzelmet arattak Székesfehérváron, ahogy az ÉDRA U20-as gárdája is kétszer nyert Zalaegerszegen. Az U15-ös lánycsapatok felemásan szerepeltek (a Kék 2 győzelem, a Piros 2 vereség, a Fehér 1 győzelem és 1 vereség), míg az U15-ös fiúk egy győzelemmel és egy vereséggel zártak Kunhegyesen. Szombaton az U12-es kismini csapatok belső körmérkőzésen játszottak.
crossmenuchevron-down