A Magyar Kupa bronzérmese ellen kezdi meg a rájátszást férfi csapatunk

2024. március. 15.

Női röplabdacsapatunk után férfi együttesünk is megkezdi a rájátszást az Extraligában, ahol a negyeddöntőben a Kecskeméti RC lesz az ellenfelük.

Szombaton 18 órától minden Fejér vármegyei szem a VOK Sportcsarnokra szegeződik. Ekkor kezdi meg ugyanis menetelését a MÁV Előre a férfi első osztályú röplabdabajnokság legfontosabb szakaszában.

A kék-fehérek új vezetőedzővel vágnak neki a rájátszásnak. Omar Pelillo személyében egy másfél évtizedes Serie A-s tapasztalattal rendelkező szakember vette át a csapat irányítását. Az argentin mesternek nem sok ideje volt a csapattal edzeni, az alapszakaszban elért betonbiztos második helyet követően azonban bátran kijelenthető, erős alapokra építkezhet Székesfehérváron.

A játékosok ráadásul idén a nemzetközi porondon is megállták a helyüket. A CEV Challenge Kupában a nyolcaddöntőig jutottak, míg a MEVZA Közép-európai Ligában az ötödik helyen végeztek

Ellenfelük, az alapszakaszban hetedik helyen végző Kecskemét friss sikerélménnyel érkezik az első összecsapásra. Deák Márk vezetőedző együttese vasárnap a Magyar Kupa bronzmérkőzésén 3-1-re győzte le a Pénzügyőrt. 

A két együttes idei találkozói eddig magabiztos MÁV Előre fölényt hoztak. Redjo Kociék hazai pályán és idegenben is szettveszteség nélkül múlták felül a kecskemétieket. 

A Kecskemét elleni negyeddöntő az első lépés a döntőig vezető úton, melyen szándékunkban áll végigmenni. Nem lesz egyszerű dolgunk. Tudjuk, hogy ez már a rájátszás, ahol a mérkőzéseknek egészen más súlya van, mint az alapszakaszban. A csapat jól felkészülten és rendkívül motiváltan várja a megmérettetést. A legfontosabb az lesz, hogy nyugodtak tudjunk maradni és a saját játékunkat tudjuk játszani

– nyilatkozta Omar Pelillo, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzés előtt. 

A MÁV Előre Foxconn - Kecskeméti RC Extraliga negyeddöntő 1. mérkőzésére IDE KATTINTVA, vagy kezdés előtt egy órával a helyszínen vásárolhatsz jegyet.


Férfi Extraliga negyeddöntő, 1. mérkőzés

2024.03.16. szombat 18:00 – Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn – Kecskeméti RC

A mérkőzést a Hunvolley TV élőben közvetíti.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Címvédőhöz méltó bajnoki rajt

A honi férfi röplabda bajnokságban először lépett pályára csapatunk, és rendkívül magabiztos játékkal, lényegében csupa fiatallal teletűzdelve kereken egy óra alatt győzte le a vármegyei rivális, Dunaújváros KSE együttesét. MÁV Előre Foxconn – Dunaújváros KSE 3:0 (13, 16, 9)

Másodjára vereség

A TippmixPro Női Extraliga 9. fordulójából előrehozott mérkőzésen az MBH-Békéscsaba fogadta MÁV Előre Foxconn együttesét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A lilák magabiztos játékkal három szett alatt eldöntötték az összecsapást. MBH-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn 3:0  (15, 17, 11)

„Ellenfelünk a magyar bajnok, komoly játékerőt képvisel” – így készül az esti BL-mérkőzésre a Las Palmas

Hogy látja az esélyeket spanyol ellenfelünk? Klubunknak hárman is nyilatkoztak.

Utánpótlás 10.18.-10.19.

A 2025. október 18-19-i hétvége mérkőzésekben gazdag volt a MÁV Előre Utánpótlás csapatai számára. A vasárnapi játéknapon az U20-as lány és fiú csapatok is dupla győzelmet arattak Székesfehérváron, ahogy az ÉDRA U20-as gárdája is kétszer nyert Zalaegerszegen. Az U15-ös lánycsapatok felemásan szerepeltek (a Kék 2 győzelem, a Piros 2 vereség, a Fehér 1 győzelem és 1 vereség), míg az U15-ös fiúk egy győzelemmel és egy vereséggel zártak Kunhegyesen. Szombaton az U12-es kismini csapatok belső körmérkőzésen játszottak.
crossmenuchevron-down