3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

A mag együtt marad a következő szezonra is

2022. június. 22.

Távozók és érkezők is akadnak a MÁV Előre SC-Foxconn férfi röplabdacsapatának keretében, azonban az NB I. Ligában élen végző játékosok döntő többsége nem vált klubot és az új idényben is Dávid Zoltán vezetőedző kezei alatt dolgoznak.

Az NB I. Ligában első helyen záró és ezzel az Extraligába jutó férficsapatból már szezon közben kivált a korábbi csapatkapitány, Neukum Gábor, aki befejezte játékos pályafutását. Szintén nem lesz tagja az új keretnek a litván légiós Valdas Listanskis, továbbá a MAFC-BME-hez átigazoló Tóth Kristóf. Az eddigi másodedző, Portik Ádám sem marad a csapat szakmai stábjában.

A MÁV-ban folytatja pályafutását az albán felnőtt válogatott Redjo Koçi. A 27 esztendős nyitásfogadó négyesütő legutóbb a szaúd-arábiai Al-Kweldeeh együttesében röplabdázott.

Redjo Koçi

A 23 éves feladóátló, Bibók Balázs a Vegyész RC-Kazincbarcikától érkezett, a 19 esztendős, U22-es magyar válogatott feladó, egyben felnőtt magyar bajnok Szabó Vilmos pedig a Pénzügyőr SE-től teszi át a székhelyét a királyok városába.

Bibók Balázs
Szabó Vilmos

Az ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár utánpótlásbázisából csatlakozik a felnőtt kerethez az U21-es bajnokságban arany-, az U19-esben pedig ezüstérmes Ifj. Tálos Péter.

Ifj. Tálos Péter

Távozók: Tóth Kristóf (MAFC-BME), Valdas Listanskis (?), Neukum Gábor (felhagyott az aktív játékkal)

Érkezők: Szabó Vilmos (19 éves, feladó, U22-es válogatott, Pénzügyőr SE), Bibók Balázs (23 éves, feladóátló, Vegyész RC-Kazincbarcika), Redjo Koçi (27 éves, albán, nyitásfogadó négyesütő, felnőtt válogatott, Al-Kweldeeh), Ifj. Tálos Péter (16 éves, nyitásfogadó négyesütő, ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár).

A MÁV Előre SC-Foxconn kerete a 2022/2023-as idényben: Amarildo Deliu, Szabó Vilmos (feladók), Boa Szabolcs, Balázs Bálint, Redjo Koçi, Leonardo Doda, Ifj. Tálos Péter (nyitásfogadó négyesütők), Bibók Balázs, Sebestyén Márton, (feladóátló), Kholman Norbert, Kulcsár Adrián, Ambrus Bence (centerek), Takács Milán, Szentesi Bálint (liberók). Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Az új játékosokat hamarosan bemutatjuk részletesebben is.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down