3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

A fiatalok is felülmúlták a Győrt

2018. november. 19.

Az NB I-ben szereplő felnőtt együttes után az NB II-ben érdekelt fiatalok (U21) is nyertek a SZESE Győr ellen vasárnap, hazai pályán. A bajnokság 13. fordulójának mérkőzése sokkal szorosabban alakult, mint a "nagyoké", a rövidített játszmában dőlt csak el a bajnoki pontok sorsa.

Gazsi Péter fiai az első játszmát 25:22-re hozták, a másodikat viszont elvesztették 25:16-ra. Ezután ismét előnybe került a fehérvári gárda, 25:19-re nyertek a fiúk, majd újra egyenlített a Győr, miután a negyedik felvonást 25:22-vel behúzták a kisalföldiek. A sorsdöntő, ötödik szett is bővelkedett izgalmakban, amit végül minimális különbséggel, 16:14-re nyert meg a házigazda FRA.

Férfi NB II, Nyugati csoport, 13. forduló:
Felsővárosi Fésüs Röplabda Akadémia Fehérvár - SZESE Győr 3:2 (22, -16, 19, -22, 14)
FRA: Sziládi, Takács, Lukács, Nagy Ákos, Nagy Ádám, Tóth, Hortobágyi, Kocsis, Huszár, Kerék, Szentesi, Náhol, Szőke. Vezetőedző: Gazsi Péter.

Gazsi Péter: "Nagy küzdelmet hozott a mérkőzés, hisz mind a két csapatnak kellett a győzelem a döntőbe jutáshoz. Talán kicsit lazán vettük az ellenfelünket a találkozó elején, ezért sikerülhetett ilyen szorosra ez az összecsapás. A következtetéseket le kell vonni, a hibákat javítani kell, hogy tényleg jó ízű legyen a győzelem!"

 

Egy nappal korábban is pályára lépett az NB II-es alakulat, amely részben más összeállításban három szettben kikapott a SZoESE-től.

Férfi NB II, Nyugati csoport, 7. forduló:
Felsővárosi Fésüs Röplabda Akadémia Fehérvár - SZoESE 0:3 (-28, -16, -25)
FRA: Arató, Nagy András, Mayer, Pataki, Lukács, Kocsis, Balogh, Nagy Ákos, Náhol. Vezetőedző: Guzmics Richárd.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down