3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

A döntő kapujában: idegenben sem kegyelmezett a MÁV Előre

2024. április. 4.

Az elődöntő második mérkőzését is szettveszteség nélkül nyerte a MÁV Előre Foxconn a Debreceni EAC ellen a férfi röplabda Extraligában. A fehérvári csapat így már csak egy győzelemre van a döntőtől. 

A késő esti kezdés ellenére szinte csurig telt a debreceni DESOK Sportcsarnok, ahol a tavalyi ezüstérmest először – és könnyen lehet, hogy utoljára – látta vendégül a DEAC a legjobb négy között.

A kék-fehérek szinte pontosan úgy kezdték az összecsapást, ahogy az előzőt abbahagyták: domináns játékkal. Redjo Koci, Christian Janke és Pesti Marcell megállíthatatlanul szórta a pontokat, és ezúttal a hazaiak a nyitásokkal sem tudtak nyomást helyezni rájuk. Meggyőző, tízpontos fölény lett a MÁV Előre jutalma.

A második felvonásban ismét szebbik arcát mutatta a DEAC, amely először 5-1-re, majd 7-3-ra is vezetett. A vendégeknek jó ideig eltartott, míg stabilizálni tudták a játékukat, és ebben sokat köszönhettek Pestinek, aki ismét a nagy meccseken látott legjobb formáját vette elő. Egészen 20-20-ig birkóztak egymással a felek, majd zsinórban négy pontot szerezve 0-2-re módosult a szettek aránya. 

A MÁV Előre a harmadik játszmában újfent irányítani tudta a játékot, 12-18-nál már hatpontos volt a különbség. Talán egy kicsit el is bízták magukat a vendégek, így 16-18-nál Omar Pelillo vezetőedző úgy döntött, felrázza legénységét. Előbb Boa Szabolcs, majd Fazekas Balázs és Tomas Dileo érkezett a pályára. A vérfrissítés meghozta a várt hatást, a fehérváriak a következő tíz pontból mindössze hármat veszítettek el. 

Újabb győzelmével a MÁV Előre immár 2-0-ra vezet összesítésben a párharcban, ami egyben azt is jelenti, hogy egyetlen győzelem választja el az újabb bajnoki finálétól. Az elődöntő harmadik összecsapását április 7-én vasárnap 17 órakor rendezik a székesfehérvári VOK Sportcsarnokban.

Tudtuk, hogy megvan az erejük arra, hogy gondot okozzanak nekünk. Ezt láthattuk tőlük legutóbb Fehérváron is. A fiúk azonban rendkívül koncentráltak és kompaktak tudtak maradni az első két szettben, amelyeket követően a harmadikban már kiharcoltuk a sikert. Gratulálok a játékosoknak. Mindegyikük rengeteget dolgozik az edzéseken, de nem mindenkinek jut egyenlő játéklehetőség. Az viszont nagyon fontos, hogy amikor a cserék közül beáll valaki, bizonyítsa rátermettségét. Ez ma több esetben is megtörtént, aminek nagyon örülök, mert csak úgy lehet sikeres egy csapat, ha mindenki, a rá eső szereptől függetlenül maximális teljesítményt nyújt

– nyilatkozta az összecsapás után Omar Pelillo, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.


Debreceni EAC – MÁV Előre Foxconn 0-3 (-14-21, -20)

Debrecen, DESOK Sportcsarnok

Debreceni EAC: Moret, Mikuláss, Pavliuk, Willian, Kiss, Bagics. Csere: Imre (liberó), Bán (liberó), Bakóczy, Remete, Elleh, Dorogi, Veres, Magyar. Vezetőedző: Fodor Antal.

MÁV Előre Foxconn: Szabó, Ambrus, Koci, Tomanóczy, Pesti, Janke. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Eke, Boa, Fazekas, Szávai, Sebestyén, Dileo. Vezetőedző: Omar Pelillo.

Kiemelt kép: DEAC/Szolnoki László

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down