3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

A címvédőtől szenvedte el első vereségét a MÁV Előre Foxconn női csapata az Extraligában

2023. november. 11.

Négy szettben veszített a magyar bajnok és kupagyőztes Vasas Óbuda ellen a MÁV Előre Foxconn a női röplabda NBI. Extraliga alapszakaszában a székesfehérvári VOK Sportcsarnokban. Lukasz Przybylak együttese kitartóan küzdött a veretlenek csatáján, de sérülések is nehezítették a dolgát.

Erősen kezdte a mérkőzést a címvédő. Taylor Bannister csak úgy szórta a pontokat, míg a MÁV Előre Foxconn részéről Maia Dvoracek mutatott ismét ellenállhatatlan formát. A szoros első szett végén a hazai csapat 22-20-ra is vezetett, azonban Kovács Evelin időközben megsérült, és mivel Joipa Markovic sem volt bevethető, a fehérvári együttes liberó nélkül maradt. Végül Tóth Jázminnak kellett megkülönböztetőt húznia, a Vasas azonban kihasználta ellenfele pillanatnyi bizonytalanságát, és 23-25-re megnyerte a játékrészt.

A második felvonásban a MÁV Előre a korai nehézségek után 16-14-es előnyt harcolt ki, ekkor azonban a fővárosi együttes elképesztő menetelésbe kezdett. A játszma végére már 14 pontnál járó Bannister vezérletével a Vasas 2-11-es sorozatot hozott le. A hidegzuhanyra jól reagáltak a kék-fehérek, a harmadik szettben mintha kicserélték volna őket, úgy semlegesítették a BL-induló csapatot. Massiel Matos nyitásaival nem bírtak a végére kicsit kiengedő vendégek, így a MÁV Előre 25-12-es eredménnyel szépített. 

A negyedik szettben aztán a regnáló bajnok ismét erőre kapott. A Vasas Óbuda végig kézben tartotta az irányítást, és folyamatosan növelve előnyét, gyakorlatilag esélyt sem adott arra, hogy a házigazda újabb feltámadásba kezdjen. A játszmát a vendég együttes 16-25-re húzta be, ezzel tovább erősítve első helyét az Extraliga tabelláján.

BL-mérkőzésről érkeztek, és az első két szettben nagyon kemény tempót diktáltak, nehezen tudtunk alkalmazkodni. A harmadik játszmában aztán elkezdtünk agresszívabban játszani, és elhittük, hogy meg tudjuk őket verni. A végén sajnos veszítettünk, de nem szabad elfelejteni, hogy új csapatunk van. Időbe telik, mire minden a helyére kerül. Az ilyen rangadók sokat segítenek ebben a folyamatban” – nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

MÁV Előre Foxconn – Vasas Óbuda 1-3 (23-25, 18-25, 25-12, 16-25)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Vacsi, Matos, Pallag, Michalewicz. Csere: Kovács (liberó), Markovic (liberó), Vezsenyi, Tarr, Király-Tálas, Tóth, Szabó, Orosz. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Vasas Óbuda: Gülübay, Bannister, Török, Gyimes-Capet, Fricova, Abdulazimova. Csere: Juhár (liberó), Szalai (liberó), Tóth, Jámbor, Papp, Erőss, Sillah. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down