3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Háromszettes siker a BDSE felett

2021. február. 7.

Három játszmában múlta felül a MÁV Előre-BERICAP a Budaörsi DSE-t a női röplabda NB I Liga alapszakasz 3. fordulójából pótolt vasárnapi mérkőzésen. A Gárdonyban lejátszott bajnokin Iva Durdanovic egymaga harminc pontot szerzett, amivel a mezőny legeredményesebbje lett.

Sokáig váratott magára ez a bajnoki találkozó, mire le tudták játszani a felek a mostani járványhelyzetben. A MÁV kezdett jobban, 7:2-nél már öt ponttal vezetett. Majd felzárkózott a BDSE, de egyenlítés helyett ismét Kiss Annáék léptek meg, 16:8-nál újfent tetemes volt a hazai előny. Érdemben nem változott már a játék képe, a MÁV 25:19-re nyert. A második felvonásban sokáig vezetett a vendégcsapat, de 13:13-nál sikerült egyenlíteni, majd átvenni a vezetést. A folytatás szorosan alakult, de Farkas Mihály alakulata végig előnyben tudott maradni és végül 25:22-es sikerrel már 2:0-ra vezetett összesítésben. A harmadik játékrész eleje inkább az első, mintsem a második szetthez hasonlított: 6:0-val kezdett a MÁV és ez megalapozta a dominanciát a továbbiakra is. Ugyan 20:18-nál mindössze két pont volt a házigazda előnye, 25:21-re így is hozták a kötelezőt Sebestyén Flóráék és behúzták a bajnokit 3:0-val.

Női röplabda NB I Liga alapszakasz, 3. forduló:
MÁV Előre-BERICAP - Budaörsi DSE 3:0 (19, 22, 21)
Gárdony, zárt kapuk. Vezette: Sík, Szarka.
MÁV: Sebestyén 4, Hackl 2, Ancsin 1, Haase 8, Kiss 5, Durdanovic 30. Csere: Kovács, Deli-Germann (liberók), Sólyom, Hizsnyai-Zolnai 1. Vezetőedző: Farkas Mihály.
BDSE: Martinez 3, Pisák 4, Horváth 9, Sziládi 14, Szabó 7, Orosz 7. Csere: Berkó, Futsek (liberók), Merza, Hernády. Vezetőedző: Fésüs Irén.

Farkas Mihály vezetőedző: "A múlt héten mindent kiadtunk magunkból játékban a Gödöllő ellen, így ezen a meccsen közel sem teljesítettünk olyan jól, mint a GRC-vel szemben. Talán több saját hibánk volt ma, mint az eddigi három januári mérkőzésünkön összesen. Viszont nagyot küzdöttek a játékosaim - mint malac a jégen -, így most ez a harcosság kellett a három pont megszerzéséhez a remekül játszó Budaörs ellen."

Az NB I Liga tabelláját továbbra is a MÁV Előre-BERICAP vezeti nyolc győzelemmel és egy vereséggel, huszonkét szerzett ponttal. A második TFSE-vel szemben négy, a harmadik Gödöllő ellenében pedig öt pontnyi előnye van az egy mérkőzéssel többet játszott fehérvári gárdának.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down