3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Látvány, izgalom, szenvedély

2015. június. 2.
header bg default

- mindez egy remek olimpiai sportágban!

Bemutatjuk a székesfehérvári Kodolányi Főiskolai Röplabda Klub Egyesületet

Mi is az a röplabda?

A röplabda csapatsport, amelyet két, egymástól egy magasan lévő hálóval elválasztott csapat játszik egy labdával, amit főleg kézzel és karral (ritkábban más testrészekkel) érintve tartanak mozgásban a pálya légterében. A röplabda igen aktív sport, különösen alkalmas rugalmas, gyors feladatok gyakorlására. Fejleszti a szem-kéz-koordinációt, és az önuralmat is, ami ahhoz szükséges, hogy ne térjünk ki a felénk közeledő tárgyak (ez esetben a labda) útjából.

Egy kis rövid röplabda történelmi áttekintés

1895. február 9-én a massachusettsi Holyoke városában egy testnevelési igazgató, William G. Morgan megalkotott egy új szabadidős játékot Mintonette néven. A Mintonette  - a túlságosan is erőszakosnak tartott kosárlabda helyett - végül röplabda néven terjedt el, beltéri és szabadtéri változatban egyaránt. 1947-ben alakult meg a Fédération Internationale de Volleyball (FIVB), a röplabdajátékokat szervező nemzetközi szervezet. 1949-ben bonyolították le az első férfi, majd 1952-ben az első női bajnokságot.1964-ben bekerült az olimpiai játékok sportágai közé, aminek az óta is részét képezi. Az FIVB számításai szerint a világon minden hatodik ember érdekelt a terem- és/vagy strandröplabdában (játékosként vagy nézőként).

A Kodolányi FRKE adatai10805746 1005069652843446 6921968736468315684 n

Neve: Kodolányi Főiskolai Röplabda Klub Egyesület

Címe: 8000 Székesfehérvár Bajmóci u 4.

Adószáma: 18487497-1-07

Számlaszáma: 12023204-01395996-00100001

Képviselője: Nagy Róbert (mobil: +36 30 936 7495, email: nagy.robert@gloriacipo.hu)

Cégbírósági bejegyzés száma: 1356

Küldetésünk

Nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, valamint a röplabda versenysport népszerűsítése és az egészségvédelem elősegítése. Klubunk fő tevékenysége az utánpótlás nevelése, fiú és lány csapatok kialakítása és versenyeztetése. A mini, gyermek és serdülő csapatunk a Magyar Röplabda Szövetség által szervezett hivatalos országos bajnokságokban szerepel. A Felsővárosi Általános Iskola és a Kodolányi FRKE közös nevelő munkájának eredményeképpen elindultunk a III. és IV. korcsoportban a diákolimpia versenyein. A Felsővárosi Általános Iskola igazgatója, Földi Zoltán, az alsó tagozatos tanítók és a testnevelők keltik fel érdeklődésüket a kis röplabdás palántáknak, hogy a későbbiekben, a szakmai munkát Fésűs Irén sokszoros magyar válogatott röplabdázó, szakedző, Nagy Róbert és Adler Zoltán vigyék tovább. NB I-es férfi és női csapat kialakítása a fő célunk, melyhez már több támogató is csatlakozott.


A röplabdázás és klubunk népszerűsítése érdekében sporteseményeket is szervezünk

azer1 

Alba Regia Nemzetközi Röplabda Gála

A 2015-ben már második alkalommal életre hívott Alba Regia Nemzetközi Röplabda Gála rövid története során már hét nemzetet, többek között Svédországot, Azerbajdzsánt, Izraelt és Horvátországot is vendégül láttuk a királyok városában. A torna híre bejárta a helyi mellett az országos és nemzetközi sajtót, ráadásul egyre több néző kíváncsi rá a helyszínen. A magyar válogatott találkozóira megtelik a sportcsarnok. Nagy öröm számunkra, hogy Székesfehérvár önkormányzata és a Magyar Röplabda Szövetség teljes mértékben támogatja az Alba Regia Nemzetközi Röplabda Gálát.

 

Alba Java Amatőr Mix Röplabda Kupa

Ez a torna az egyik nagy büszkeségünk, hiszen mára jelentős hagyománnyal bír. 2013-ban ünnepeltük a tizedik jubileumát az alkalmanként több száz amatőr röplabdást megmozgató sporteseményünket. Napjainkban már nem csak Székesfehérvárról, hanem az ország számos szegletéből, időnként még külföldről is érkeznek csapatok a jellemzően szilveszter előtt tartandó eseményre.

 

Fejér megyei Strandröplabda Bajnokság

A Velencei-tó és az azt körülvevő színvonalas strandok adottságait kihasználva rendezzük meg 2014 óta ezt a bajnokságot. A strandröplabdázás nagyon népszerű, mert nem csupán a versengésról szól, hisz vízparton, napsütésben, baráti körben igazi szórakozást, kikapcsolódást is jelent egyben.

10802077 1005061519510926 9154717405642769318 n

Felnőtt és utánpótlás korú csapatainknak számos hazai rendezésű kupák

A korosztályos és felnőtt bajnokságok, kupák, felkészülési tornák szerves részeként Székesfehérvár is kiveszi a részét a lebonyolításukból. 2015-ben például az országos mini és gyermek bajnokság döntőjének adott otthont a város, mely során több mint ezer fiatal tehetség látogatott el a városba. Közel húsz esztendeje rendezzük meg az őszi felkészülési tornánkat, amelyen felnőtt férfi csapatok lépnek pályára a bajnokság rajtja előtt. Ezen a versenyen jellemzően négy-hat klub méri össze erejét, illetve azt, hogy hol tart a felkészülésben.

Támogatóink

  • Székesfehérvár MJV Önkormányzata
  • SK. Drink Kft (Sunburst Cider, Di Angelo)
  • Cobra Sport Kft (Masita sportruházat)
  • Nagy és Társa Bt (Glória Cipő. Labx sporttalpbetétek)
  • Pecsu Press (médiapartnerünk, a www.fehervarvolley.hu üzemeltetője)

Leendő támogatóinknak az alábbi médiamegjelenéseket tudjuk biztosítani:

  • Mezreklám a felnőtt és a korosztályos csapatok felszerelésein
  • Molinók, reklámtáblák kihelyezése a rendezvényeinken, bajnoki mérkőzéseken
  • Banner reklám elhelyezése a fehérvári röplabdázás hivatalos weboldalán ()
  • Reklámelhelyezés plakátokon, szórólapokon és egyéb nyomtatott kiadványokban

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down