3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Fél lábbal a négy között a MÁV Előre a MEVZA-ligában

2024. január. 24.

Fontos lépést tett a legjobb négybe kerülésért a MÁV Előre Foxconn a MEVZA férfi röplabda Közép-európai Ligában. A fehérvári csapat a horvát Mladost Ribola Kastela ellen szerda este Ausztriában megszerezte ötödik győzelmét a nemzetközi sorozatban.

A magyar együttes mindössze egy nappal a házigazda Aich/Dob ellen elszenvedett vereséget követően lépett pályára Bleiburgban, ahol a horvát első osztályú röplabdabajnokság harmadik helyén álló Kastela várta. 

A Pesti Marcell hiányát kedden igencsak megérző kék-fehérek kezdő hatosában ismét volt változás, Tomas Dileo váltotta Szabó Vilmost a feladó pozícióban, míg a centereknél Eke Péter kapta meg a bizalmat Tomanóczy Bálint helyén. 

A MÁV Előre a vártnál gyengébben kezdte a mérkőzést, és amikor 2-5-ről 7-6-ra fordított, Dávid Zoltán vezetőedző ismét Szabót küldte pályára Dileo helyett. A két csapat 10-10-ig felváltva szórta a pontokat, a fehérvári alakulat innentől viszont folyamatosan növelte előnyét, és végül nyolc ponttal nyerte a szettet.

A második felvonás elején újfent a pályaválasztóként megjelöl magyaroknak állt a zászló. Öt ponttal is vezettek, 14-9-től viszont a Kastela egy saját ötös szériával egyenlített. A MÁV Előrének erre is volt válasza, hamar visszaállította a korábbi különbséget, melyet a végéig meg is tartott. A kétjátszmás előny lélektani fölénye szemmel látható volt Redjo Kociékon, akik már 11-4-nél hét pontos előnyt szereztek. Magabiztosan irányították a végjátékot, amibe még az is belefért, hogy 20-12-nél két fiatal, Sebestyén Márton és Péter Arnold is pályára léphessen. 

A MÁV Előre Foxconn végül három szettben győzte le a Mlaost Ribola Kastelát, így hét mérkőzés után 15 ponttal kiváló helyzetben várja az utolsó két fordulót a MEVZA-ligában. A február közepéig tartó tízcsapatos alapszakaszban mindenki egyszer játszik mindenkivel, a végén a legjobb négy jut az elődöntőbe. 

A fiúknak ezúttal sikerült fegyelmezetten játszaniuk. Attól függetlenül, hogy úgy gondolom, a játékerő-különbség alapján kötelező győzelem volt a mai, egyben nagyon fontos lépés is volt számunkra. Amint látjuk, vannak körbeverések az ellenfelek között is, így az első számú célkitűzésünk, a négyesdöntő elérhető közelségbe került. A mi kezünkben van a sorsunk, ha fent tudjuk tartani a koncentrációt, akkor sikerülni fog

– nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.


MÁV Előre Foxconn – Mladost Ribola Kastela 3-0 (25-1725-20, 25-20)

Ausztria, Bleiburg

MÁV Előre Foxconn: Ambrus, Eke, Koci, Boa, Janke, Dileo. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Szabó, Tomanóczy, Péter, Fazekas, Sebestyén. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Aich/Dob: Mocic, Vlahovic, Kulusic, Juric, Parcina, Cimbaljevic. Csere: Jurkovic (liberó), Mustapic, Cvijovic, Aganovic, Jureta. Vezetőedző: Almir Aganovic.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down