Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már csak egy meccset kell ahhoz megnyerni, hogy ismét bajnoki döntőt játszhassunk.
Az első szettet sokkal jobban kezdte a napokban edzőváltáson átesett vendéglátó - Grózer György helyét Weczera Csaba foglalta el -, Tóth Kristóf labdájával 7:3-as előnyt kovácsolva. Nehezen vettük fel az üzemi hőmérsékletet, de aztán szép lassan ledolgoztuk hátrányunkat, és 13-nál utolértük a zöld-fehéreket. Itt ugyan időt kért Weczera Csaba, ám sok foganatja nem volt, mivel Karim Luna Slaibe, valamint Ivan Zvicer vezérletével fokozatosan növeltük vezetésünket, és Pesti Marcell két ászával le is zártuk a játszmát.
A második felvonás 4:4-ig volt szoros, ezt követően rálépett együttesünk a gázpedálra, és Aleksandar Ljaftov és Pesti hatékony játékának is köszönhetően megfelelő, közel tízpontos távolságra került vendéglátóitól, 9:18. A folytatásban ugyan megkísérelt faragni hátrányán a PSE, ám zsinórban öt pont kerül a nevünk mellé, és ez meghatározta a játékrész hajráját, melyet fölényesen megnyertünk.
A harmadik etapot is ellenállhatatlan játékkal indítottuk, 7:2-es vezetésünk után kezdett eszmélni a hazai gárda, de két pontnál jobban nem tudott megközelíteni bennünket, 5:7. A továbbiakban még az is belefért, hogy néhányszor hibázzunk, mert ezeket rendre javítottuk. Más kérdés, hogy közben ellenfelünk azért ránk jött, és Durigon Pozzobon révén, kis híján ki is egyenlített, 14:15. Majd Luna Slaibe megrázta magát, hozta a pontokat, és Szabó Vilmos ászai szintén a lehető legjobbkor találtak célba, és végül Zvicer labdája adta meg a kegyelemdöfést a szett 24. percében.
Csapatunk a harmadik – reményeink szerint utolsó – elődöntő mérkőzését április 17-én, pénteken 19 órától játssza majd a MÁV Előre Volleyball Centerben.
Prestige Fitnes PSE – MÁV Előre Foxconn 0:3 (–18, –14, –20)
Kőér utca, 100 néző
Vezette: Adler László, Kiss Zoltán Attila.
Prestige Fitness PSE: Balogh L. 1, Altunaga 5, Szalai K 8, Kovács Z. 10, Tóth K. 1, Pozzobon 4. Csere: Bán (liberó), Tamási, Kispál, Mihálovits 1. Vezetőedző: Weczera Csaba.
MÁV Előre Foxconn: Zvicer 11, Ambrus 7, Pesti 12, Ljaftov 10, Luna Slaibe 12, Szabó V. 6. Csere: Takács M. (liberó), Varga P. 1. Vezetőedző: Omar Pelillo.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0 a MÁV Előre Foxconn javára.








