Újabb győzelem a zsákban

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának szombati játéknapján, a 19. fordulóban csapatunk a Kecskeméti RC ellen két könnyebb és egy nehezen hozott szettet megnyerve diadalmaskodott a Messzi István Sportcsarnokban.
Legutóbb, az Olasz utcában két perc híján egy óra alatt letudta csapatunk a Kecskeméti RC elleni összecsapást, most ezúttal némileg több időbe, 69 percbe tellett, de magabiztos győzelmet arattunk. Omar Pelillo vezetőedző ezúttal is rotálta a gárdát, így több fiatal kapott szerepet a mérkőzés során.
Az első szettben 3:3-ig tartotta velünk a házigazda a lépést, ezután Varga Péter és Kecskeméti Bálint vezérletével fokozatosan hagytuk faképnél őket. Péter Arnold labdája ért először tízpontos különbséget (10:20), amelyet aztán még meg tudtunk fejelni, és a biztosan értük el a részgyőzelmet.
A második játszma nehezebben indult, bár aránylag hamar sikerült fordítani, és három-négypontos vezetést kovácsolni, 4:7. Innentől többet hibáztunk, a KRC vérszemet kapott, kiegyenlített, sőt előnybe is került, 9:8. Meglepetésre egyre markánsabb arcát mutatta ellenfelünk, szorosan alakult a folytatás, néha egy-egy labdamenet végén átvettük a vezetést, ám ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a végjátékot nyugodtabban kezdjük. Mindenesetre 18-nál értük utol őket, viszont ugyanez volt a forgatókönyv a KRC részéről is 22-nél. Végül, ha nehezen is, de hoztuk a szettet Karim Luna Slaibe ásznyitásával.
A harmadik felvonást sem kezdtük tükörsimán, 5:6-nál időt kellett kérnie Pelillonak, de nem történt mélyreható változás a játékunkban, Továbbra is a KRC vezetett, egészen 10:10-ig. Kecskeméti zsinórban három pontot adott a közösbe, és ezek beindították a gépezetet. Három-öt ponttal elléptünk, és ez már előre vetítette azt, hogy a mi akaratunk érvényesülhet a továbbiakban. Többet rontottak a hazaiak, lendületbe jött Ambrus Bence, valamint Ivan Zvicer is, és többek között nekik köszönhetően jól hajráztunk, és Ambrus labdájával lezártuk a meccset.
Kecskeméti RC – MÁV Előre Foxconn 0:3 (-12, -23, -15)
Kecskemét, 93 néző
Vezette: Kiss Zoltán Attila, Kiss Norbert.
Kecskeméti RC: Szabó A. 9, Török 2, Zoltai 5, Bari 8, Szabó Cs. 5, Farkas P. 5. Csere: Bogdán (liberó), Komáromi. Vezetőedző: Deák Márk.
MÁV Előre Foxconn: Ambrus 10, Bandi B., Péter A. 3, Szávai 8, Kecskeméti 22, Varga P. 13. Csere: Szentesi (liberó), Zvicer 5, Luna Slaibe 3, Tamási 2, Sturm. Vezetőedző: Omar Pelillo.









