3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

2025. október. 10.

Sikeres első év után

Gőzerővel készülnek az ökölvívó szakosztály versenyzői az előttük álló megmérettetésekre, október 10-én, pénteken délután Márton Balázs vezetőedző és tanítványa, a 13 esztendős Cellár Ferenc, aki 44 kg-ban versenyez a Budapest–Pest Megye Ökölvívó Régió szervezésében a Kellner Ferenc Sportközpontban, az UTE Madárfészek Akadémián megrendezésre kerülő Budapest – Longs ABC magyar – angol csapattalálkozón vesz részt.

 

- Reggel 8 órakor lesz a mérlegelés, maga megmérettetés pedig 14:00 órakor kezdődik. Idén már az összes magyar bajnokság befejeződött, készülünk a decemberi Mikulás Kupára. - tudtuk meg Márton Balázstól.
- Nem zárt rosszul a szakosztályunk, annak ellenére, hogy ez volt az első bajnoki évünk, és először indultak a fiatalok szervezett bajnokságoban. Két gyerek megnyerte a Magyar Kupát, valamint lett egy ezüstérmesünk, és egy bronzérmesünk. Az U15-ös korosztályban a magyar bajnokságban 3. helyet értünk el, valamint U13-ban két második helyet szereztünk. Mindennap tartunk foglalkozást a versenyző korosztályoknak, amelyekben jelenleg tízen vagyunk. Cellár Ferenc a Magyar Kupán a második lett, még a Magyar Bajnokságban a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Két Magyar Kupa győztesünk, Ágoston Koppány - emellett magyar bajnoki második -, és Dancsa Jázmin szintén második lett a bajnokságban, mindketten 12 évesek, és U13-ban indultak. Rajtuk kívül büszkék vagyunk Tóth Viktóriára, aki harmadik lett ugyancsak a bajnokságban, ők a top versenyzőink. – tette hozzá a szakember.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down