3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Diadal az új csarnokban: 3-1-es győzelem a Fino Kaposvár ellen

2024. december. 10.

December 10-én a Magyar Kupa negyeddöntős mérkőzésén néztünk szembe a Fino Kaposvár csapatával.

Akárcsak női csapatunk vasárnap, a MÁV Előre fiai is elképesztő lendülettel vetették bele magukat az egyesület új csarnokában zajló Magyar Kupa mérkőzésükbe kedden. Az első játékrészt végig dominálták, fölényüket pedig a folyamatosan növekvő pontkülönbségek is jól mutatták: először 4 ponttal hagyták le a Kaposvárt, végül hatpontosra növelték a különbséget. Játékosaink nemcsak támadásban, hanem védekezésben is remekül teljesítettek, és a szett zárásaként 25-19-es eredménnyel bebiztosították a vezetést.

A második játszma végkimenetele már nem volt ennyire könnyen megjósolható. A Kaposvár meglepő tempóra kapcsolt, a MÁV Előre pedig csak lassan tért magához. Ezután próbáltuk ledolgozni hátrányunkat, amit végül sikerült is, hiszen 8-8-nál egyenlítettünk. Az öröm azonban nem tartott sokáig. Bár még 16-14-nél nálunk volt a vezetés, ekkor kissé beragadtunk, és a Kaposvár gyorsan megelőzött minket, 16-17-re fordítva az állást. Ellenfelünk az utolsó pillanatokban nyújtott hatékony játékának köszönhetően 19-25-re bezsebelte a második szettgyőzelmet.

A harmadik játékrészben fő célunk az volt, hogy gyorsan korrigáljunk és visszavegyük az irányítást. A Fino Kaposvár azonban nem adta magát könnyen és szoros küzdelmbe kezdtünk a vezető pozícióért. Ám ahogy telt az idő, egyre inkább kirajzolódott, hogy a két csapat hatékonysága közötti különbség fokozatosan nő. Míg a Kaposvár nehezebben szerzett pontokat, a MÁV Előre egyre magabiztosabban és eredményesebben játszott, folyamatosan gyarapítva előnyét. A fiúk végig koncentráltak maradtak, és sikerült megőrizniük a vezetést egészen a szett végéig, amelyet 25-17-es eredménnyel zártunk.

A negyedik szett nagy kérdést rejtett: vajon győztes születik vagy a negyedik játszma után következik az ötödik? Játékosaink egyértelműen az első lehetőséget célozták meg, elhivatottságuknak pedig a pályán is eleget tettek. A már elbizonytalanodó kaposvári csapatnak ismét mi kezdtük el diktálni az ütemet, a vendégek pedig annyit tehettek, hogy megpróbáltak követni bennünket. A figyelmünk ennek ellénre nem lankadhatott, hiszen a Kaposvár közel sem adta fel, sőt, kezdett egyre inkább felzárkózni. De a MÁV Előre csapata nem hagyta, hogy elúszjon a kiharcolt előny. A fiúk megőrizték hidegvérüket és összeszedett játékuknak köszönhetően 24-21-nél meccslabdához érkeztek, amit egy erős szervával sikerült is érvényesíteniük. Ezzel a negyedik szett is a miénk lett, és 3-1-es összesítéssel jól megérdemelt győzelmet arattunk az új csarnokban.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down