3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Vasárnap rajtol a férfi döntő, az M4 Sport közvetíti

2023. április. 18.

Már eddig is története legnagyobb sikerét érte el a MÁV Előre SC-Foxconn férficsapata azzal, hogy bejutott az Extraliga döntőjébe, a sikersztorit pedig tovább írhatja a Fino Kaposvár elleni, vasárnap rajtoló fináléban.

A magyar élvonal történetében és így a fináléban is újonc MÁV Előre a rekordbajnok Kaposvárral néz farkasszemet az aranyéremért folyó küzdelemben. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot megelőzően kétszer találkozott egymással a két fél a 2022/2023-as szezonban. Az október eleji, székesfehérvári és a november végi, kaposvári összecsapáson is 3-2-es somogyi győzelem született.

Az alapszakaszt követő középszakaszban nem került össze a két finalista, ugyanis a MÁV Előre a felsőházba jutott (ahol harmadik lett), ellenben a Kaposvár az alsóházban menetelt (ahol első helyen végzett). A negyeddöntőben a Dávid Zoltán vezetőedző által irányított székesfehérvári együttes 3-0-s összesítéssel búcsúztatta a Kecskeméti RC-t, míg a Fino ugyanilyen arányban lépett túl a DEAC-on.

Az elődöntőben a MÁV Előre 3-1-re múlta felül a Kazincbarcikát, a Kaposvár pedig szintén 3-1-re nyert, méghozzá a bajnoki címvédő Pénzügyőr ellen.

A férfi Extraliga döntőjének programja:
2023. 04. 23., 19:30 MÁV Előre SC-Foxconn - Fino Kaposvár (Székesfehérvár, Videoton Oktatási Központ)
(A mérkőzést az M4 Sport+ közvetíti.)
2023. 04. 27., 20:00 Fino Kaposvár - MÁV Előre SC-Foxconn (Kaposvár Aréna)
(A mérkőzést az M4 Sport közvetíti.)
2023. 05. 01., 15:00 MÁV Előre SC-Foxconn - Fino Kaposvár (Székesfehérvár, Videoton Oktatási Központ)
(A mérkőzést az M4 Sport közvetíti.)
Amennyiben szükséges, újabb időpontok lesznek kijelölve.

A férfibajnokság székesfehérvári mérkőzései belépőjegy megváltásával lesznek megtekinthetőek.
Jegyárak:
Felnőtt: 2.000 Ft
Gyerek (6 éves kortól)/nyugdíjas: 1.000 Ft
6 év alatt ingyenes a belépés.

A 2023. 04. 23-i MÁV Előre SC-Foxconn - Fino Kaposvár mérkőzésre elővételben is lehet belépőjegyet vásárolni személyesen, a MÁV Előre SC irodájában.
Cím: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 70.
Nyitvatartási idő: csütörtök és péntek reggel 9 és délután 5 óra között.

A sajtó munkatársai a media@mavelore.hu e-mail címre küldött levélben tudják előre jelezni belépési szándékukat.

Sose hátra, csak előre, bajnok lesz a MÁV Előre!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down