3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Utánpótlás sikerek után a felnőtt keretben

2022. június. 28.

Az U21-es bajnokságban arany-, az U19-esben pedig ezüstérmes Ifjabb Tálos Péter a MÁV Előre SC-Foxconn felnőtt keretéhez csatlakozik. Az ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár fiatal röplabdázója az Extraligában pallérozódhat a 2022/2023-as idényben.

Ifjabb Tálos Péter mindössze tizenhat esztendősen kerül fel Dávid Zoltán élvonalbeli csapatához. Az előző szezonban tagja volt a magyar bajnoki címet nyerő U21-es székesfehérvári csapatnak, illetve az U19-es mezőnyben döntőbe jutó és végül ezüstérmet szerző gárdának. A nyitásfogadó négyesütő játékára az U17-es magyar válogatottban is számítanak.

„Tatán kezdtem el röplabdázni, majd tizenegy éves koromban leigazolt a Dág KSE, ahol négy szezont töltöttem. Tavaly igazoltam át a fehérvári MÁV Előre Akadémiához, ahol U17-ben hetedik, U19-ben második helyezést, U21-ben pedig bajnoki címet szereztünk. Mindhárom korosztályban remek volt a csapat és gyorsan sikerült beilleszkednem. Elképesztő öröm volt meghívást kapni a felnőtt keretbe tizenhat évesen, köszönöm ezt a lehetőséget Dávid Zoltánnak! A 2022/2023-as idényben az lesz a fő célom, hogy minél nagyobb mértékben fejlődjek és tudjak élni ezzel a nagy lehetőséggel.”

Köszöntük a MÁV Előre felnőtt csapatában és sok sikert kívánunk!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down