Tóth Jázmin és Maia Dvoracek is marad a klubnál

2023. június. 20.

Nagy örömünkre szolgál, hogy két újabb röplabdázónk szerződéshosszabbításáról számolhatunk be. A négyesütő Tóth Jázmin és az átló Maia Dvoracek a következő szezonban is a MÁV Előrében szerepel.

Az amerikai Maia Dvoracek első szezonját játszotta Székesfehérváron a 2022/2023-as kiírásban. A 24 éves játékos a felnőttcsapat legeredményesebb pontszerzője volt és oroszlánrészt vállalt abból, hogy a MÁV Előre megszerezze a hetedik helyet az Extraligában.

„Nagyon izgatott voltam, amikor felkértek, hogy térjek vissza Székesfehérvárra a következő szezonra. Már nagyon várom, hogy újra pályára léphessek” — kezdte nyilatkozatát Maia Dvoracek. „A legfontosabb dolog számomra, hogy továbbra is fejlődjek játékosként és emberként is, továbbá, hogy a város, amit képviselünk, büszke lehessen ránk és a teljesítményünkre. Úgy gondolom, hogy Lukasz edzővel, stábjával, néhány friss arccal a csapatban és természetesen az egész klub támogatásával jó úton haladunk afelé, hogy idén valami nagyot alkossunk az Extraligában. Hajrá, MÁV Előre” — folytatta a 185 cm magas átló.

A kaposvári születésű négyesütő, Tóth Jázmin szintén kivette a részét az élvonalbeli tagság megőrzéséből és nagyon pozitívan látja a 2023/2024-es bajnoki és kupaidényben rejlő lehetőségeket.

„Úgy gondolom, hogy jó úton indultunk el a tavaly év végi átalakulás után. Biztos vagyok benne, hogy sok fejlődési lehetőség lesz a következő idénytől, mind egyénileg, mind csapatszinten. Nagyon pozitív vagyok az új szezon kezdetével kapcsolatban” — árulta el honlapunknak a mindössze 19 esztendős Tóth Jázmin.

További sok sikert kívánunk!

Sose hátra, csak előre, bajnok lesz a MÁV Előre!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down