Szettveszteség nélkül biztosította be második helyét a MÁV Előre 

2024. február. 25.

A MÁV Előre Foxconn nyerte a dobogósok rangadóját Székesfehérváron vasárnap este, ezzel megszilárdítva második helyét az Extraliga alapszakaszában.

A kék-fehérek Adrian Pricop ideiglenes vezetőedző irányításával léptek pályára a GreenPlan-VRCK ellen a VOK Sportcsarnokban. A román szakember igencsak „hazai” kezdőt választott első mérkőzésén: az albán származású csapatkapitány, Redjo Koci volt az egyetlen légiós a fehérvári első hatosban.

Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor

A magyar fiatalok éltek a lehetőséggel. Bár az első szettben hárompontos hátrányba is kerültek, gyorsan megrázták magukat, és magabiztosan kerültek előnybe. A második felvonás szinte tükörképe volt az előzőnek, annyi különbséggel, hogy a hazai csapat Szabó Vilmos négy ász nyitásának köszönhetően még kényelmesebben húzta be.

Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor

Adrian Pricop elképzelései az utolsó szettben is ültek. A kazincbarcikaiak 9-8-ig tudták tartani magukat, onnantól azonban cserék nélkül is szinte teljesen megsemmisítette védelmüket a hazai alakulat. A MÁV Előre Foxconn végül három szettben győzedelmeskedett, így három fordulóval az alapszakasz vége előtt bebiztosította második helyét a bajnokságban. 

Jó mérkőzést játszottunk, a játékosok megvalósították, amit kértem. A Kazincbarcika a bajnokság harmadik helyén áll, és mindent megtett, hogy megnehezítse a dolgunkat, de úgy gondolom, hogy ezen a napon mi sokkal élesebbek voltunk. Megérdemelten győztünk” 

– nyilatkozta Adrian Pricop, a MÁV Előre Foxconn ideiglenes vezetőedzője a mérkőzést követően.

Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor

MÁV Előre Foxconn – GreenPlan-VRCK 3-0 (25-21, 25-18, 25-20)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Szabó, Ambrus, Eke, Koci, Boa, Pesti. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Tomanóczy,Fazekas, Janke, Szávai, Sebestyén, Dileo. Vezetőedző: Adrian Pricop.

GreenPlan-VRCK: Jirásek, Gurskii, Velychko, Péter B., Bibók, Cziczlavicz. Csere: Kiss (liberó), Csordás (liberó), Garan, Miklósi-Sikes, Fecske, Péter M. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]

Hátország - Bronzérmesek a fiúk - 06.06.-06.07.

A helyosztókat rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a korosztályos bajnokságokban. Vasárnap eldőlt, hogy az I. osztályban szereplő lányok az 5. […]

Utánpótlás döntők 2026 - Egy győzelem, és egy vereség

Mindkét I. osztályban szereplő U17-es csapatunk az Országos Döntőben egy győzelem után vereséggel folytatta útját a csoportküzdelmek során. Szalayné Sebők […]
crossmenuchevron-down