Szabó Lilianna visszatért Fehérvárra

2022. augusztus. 23.

Újra a MÁV Előre színeiben röplabdázik Szabó Lilianna. A klub saját nevelésű játékosa 2019-ben igazolt el a királyok városából, a 2022/2023-as idényben azonban ismét magára öltheti a vasutas csapat szerelését.

A mindössze 18 éves center három évvel ezelőtt távozott nevelőklubjától, méghozzá az akkor szintén NB I-ben szereplő Budaörshöz. Egy szezonnal később Veszprémbe tette át székhelyét, az új évadot viszont ismét Székesfehérváron tölti. Szabó Lilianna egyúttal szintet is lép, hiszen immáron Extraligás csapat a MÁV Előre SC-ST Solar.

„Most leszek végzős a gimnáziumban és ezt figyelembe véve hoztam meg döntésem, s jöttem vissza Fehérvárra. Tisztában vagyok vele, hogy még nem vagyok egy Extraligás játékos szintjén, de remélem, hogy hozzá tudok járulni a munkámmal a csapat sikeréhez. Bízom benne, hogy jól kijövök majd az edzőkkel és a csapattársaimmal, akik közül néhánnyal dolgoztam együtt korábban. Örömmel várom a közös munkát és igyekszem kihozni magamból a maximumot. Emellett remélem, hogy sokat fogok tudni fejlődni és sok tapasztalattal leszek gazdagabb a szezon végére!” – mondta Szabó Lilianna, a MÁV Előre régi-új röplabdázója.

Köszöntünk újra itthon, Lilianna és sok sikert kívánunk!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down