Öt játékosunk lett válogatott

2016. december. 6.
image1

Fésűs Irén kiváló szakmai munkájának köszönhetően idén sem szűkölködik Székesfehérvár válogatott játékosokban. A Felsővárosi iskola testnevelője, egyben a Kodolányi edzője öt tehetséges lány röplabdázót nevelt ki serdülő korosztályban.

Orosz Bianka, Sziládi Viktória, Kiss Anna, Berkó Liliána és Kovács Evelin egyaránt bekerült a magyar női serdülő válogatottba.

Gratulálunk Fésűs Irén újbóli remek eredményéhez, valamint a lányoknak, hogy éltek a lehetőséggel és jól teljesítettek a szezon folyamán!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down