Meggyőző fölény és hazai siker

2022. február. 6.

Győzelemmel debütált a MÁV Előre SC-Bericap új vezetőedzője, Nagy Fanni. A székesfehérvári női csapat mindössze ötvenhárom perc alatt lerendezte a CoreComm-VESC elleni NB I-es mérkőzést.

Jól kapta el a rajtot a MÁV: előszőr három, majd négy pontot szerzett zsinórban, azután pedig többek között Csabai Szonja ászainak hála ezt megfejelve nyolc egységet gyűjtött be egymás után, amivel el is döntötte a szett sorsát, amit Yaimaris Garcia Victoria pontja zárt le 25-7-re. A második játékrész minimálisan alakult csak szorosabban, de ezúttal sem forgott veszélyben a hazai siker. Végig a MÁV vezetett és nyert 25-12-re. A harmadik etapban vezettek először a mérkőzés folyamán a vendégek, 3-0-s hátrányból Szerencsés-Miklai Zsanett három pontjával álltunk fel. A továbbiak a korábbiaknál izgalmasabban alakultak: 8-8-nál döntetlen volt az állás, de 15-13-nál is mindössze kettővel ment Nagy Fanni alakulata. A hajrában azért ezt a szettet is magabiztosan behúzta a házigazda 25-19-re, 3-0-ra megnyerve a bajnoki párharcot.

A MÁV Előre SC-Bericap és egyben a mezőny legeredményesebb játékosa Yaimaris volt tizenkilenc ponttal. A tabellán a mieink második helyen állnak huszonhét ponttal, a huszonnyolc pontos Gödöllői RC mögött és a huszonhat egységgel harmadik TFSE előtt.

Női röplabda NB I Liga alapszakasz:
MÁV Előre SC-Bericap - CoreComm-VESC 3-0 (7, 12, 19)
Székesfehérvár, 122 néző. Vezette: Sík, Varjasi.
MÁV: Szerencsés-Miklai, Sólyom, Karnitskaya, Yaimaris, Csabai, Szilágyi. Csere: Kovács, Borostyán (liberók), Kiss L., Tóth J. Vezetőedző: Nagy Fanni.

Nagy Fanni vezetőedző: „Örülök, hogy sikerült 3-0-ra nyernünk és annak is, hogy a fiatalok szintén szerephez jutottak a mérkőzésen. Nagyon jól nyitottunk és ezzel a blokk-védekezésünkben be tudtuk tartani a megbeszélt taktikát. Gratulálok a csapatnak!”

A hetet a férficsapat ma esti, Dág KSE elleni rangadója zárja 18 órától, ugyancsak a székesfehérvári Videoton Oktatási Központban.

(Fotó: archív)

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down