Már a fiatalok is edzésbe álltak

2020. augusztus. 21.

Augusztus elejétől már a MÁV Előre Röplabda Akadémia sportolói is a 2020-21-es szezonra készülnek. Az U17-es és U19-es korosztályú fiúk ezekben a napokban Balatonalmádiban edzőtáboroznak. Gazsi Péter edző irányításával napi három tréningen vesz részt a közel tizenöt fős keret.

"A bajnokság szeptember közepén veszi kezdetét, ekkorra már szeretnénk látni a csapat alapszerkezetének működését." - nyilatkozta Gazsi Péter a felkészülés kapcsán.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Fontos mérkőzések várnak rájuk - Utánpótlás döntők beharangozó

Újabb mérföldkőhöz érkezett klubunk utánpótlása, péntektől az U17-es lányok, és az U17-es fiúk az Országos Döntőben kezdik meg menetelésüket a […]

Gyermeknapon jártunk

Klubunk a Talentum Református Általános Iskolában népszerűsítette a röplabdát gyermeknapi program keretén belül. Az eseményen Kocsis Luca, Diczkó Zsuzsa, valamint Schöffer […]

Hátország - Közel volt a dobogó - 05.30.-05.31.

A hétvégén U20-as I. osztályú fiú csapatunk a döntő keresztjátékában ugyan nyert, de az elődöntőben a Fino Kaposvár együttese jobbnak […]

Barátságos torna kicsiknek

Szombaton rendezte meg klubunk, immár második alkalommal a barátságos tornát az U13-as, az U12-es, és az U10-es korosztályoknak. Közel 130 […]
crossmenuchevron-down