Linzben hangolódott a bajnoki rajtra női csapatunk

2024. szeptember. 8.

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata Ausztriában kezdte meg a felkészülést, ahol három nap alatt három mérkőzést játszott le.

Lukasz Przybylak vezetőedző alakulata a linzi torna első összecsapásán, a házigazda Oberbank Steelvolleys ellen 3-1-es vereséget szenvedett pénteken. A szombati és a vasárnapi játéknap aztán már sokkal jobban alakult. Pallag Ágnesék a cseh VK Královo Pole Brno felett 3-2-es, a svájci VC Kanti Shaffhausen ellen 3-0-s győzelmet arattak.

„Ez a torna nagyon hasznos volt számunkra. A három mérkőzés, amit játszottunk, merőben különbözött egymástól, kezdve a Linz elleni kissé gyengébb teljesítménnyel.  Nehezen lendültünk bele az összecsapásba, és nem tudtunk végig koncentrálni. A brnói csapat elleni ötszettes csata a lányok karakterének igazi próbája volt, mind a tizenegy játékos aktívan részt vett a küzdelemben, harcoltunk minden labdáért. Vasárnap, az előzetesen legerősebbnek tartott svájci ellenféllel szemben mutattuk a legszebb arcunkat. Végül szettveszteség nélkül nyertünk. Agresszivitást és olyan technikai, illetve taktikai szintet mutattunk, amelyet szeretnénk stabilizálni és folyamatossá tenni a következő szezonban.

Az Ausztriában eltöltött idő hasznos alapot biztosít az elemzésre. Azt is megerősítette, hogy időre van szükségünk a játékhelyzetek szimulálásához, hogy az átalakult keret összecsiszolódjon, és erősebb, egységesebb együttessé váljunk. Most a soron következő barátságos mérkőzésekre tekintünk előre. Addig is a regenerálódásra és a hétvége során rosszul kivitelezett játékelemek javítására összpontosítunk"

- nyilatkozta Lukasz Przybylak vezetőedző.


A felkészülési torna végeredménye:

1. Kanti Schaffhausen

2. MÁV Előre SC

3. VK Královo Pole Brno

4. Oberbank STEELVOLLEYS Linz

Mérkőzések eredményei:

Péntek

Oberbank STEELVOLLEYS - MÁV Előre SC 3:1 (25:18,25:21,16:25,25:17)

VK Královo Pole Brno - Kanti Schaffhausen 0:3 (13:25,21:25,23:25)

Szombat

MÁV Előre SC- VK Královo Pole Brno 3:2 (25:20,25:22,18:25,22:25,15:13)

Oberbank STEELVOLLEYS - Kanti Schaffhausen 0:3 (23:25,15:25,21:25)

Vasárnap

Kanti Schaffhausen - MÁV Előre SC 0:3 (22,25,22:25,17:25)

Oberbank STEELVOLLEYS - VK Královo Pole Brno 0:3 (18:25,22:25,16:25)

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down