3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Koncentrált teljesítmény, szép győzelem

2026. március. 29.

A TippmixPro Női Extraliga 5-9. helyéért folytatott rájátszásának negyedik összecsapásán csapatunk a TFSE elleni hazai találkozón remek játékkal, 62 perc alatt múlta felül riválisát.

Szorosan kezdődött, ám 4:4 után átvettük az irányítást, Lenna McEwan vezérletével zsinórban négy pont került a nevünk mellé, és ez meghatározta a folytatást. Ezt követően Kira Thomsen, valamint Hollósi Dóra tettek arról, hogy ez a különbség állandósuljon. A hajrához érve sem változott a játék képe, vezetésünk még magabiztosabbá vált, és viszonylag komoly részsikert arattunk.

A második szett első negyed hasonlóan alakult, mint az első játékrész, sőt 8:8-ig jól tartotta magát a vendégcsapat. 10:9-nél „robbantottunk”, egymás után 7 pontot gyűjtöttünk, amelyhez jócskán hozzájárult a ponterősnek bizonyuló Sziládi Viktória és McEwan. Innentől már nem volt megállás, és akárcsak az első játszmában, ezúttal is jelentős előnnyel nyertünk.

A harmadik felvonás Thomsen és Sziládi remeklésével indult, Thomsen ászával pedig idejekorán négypontos differenciát kovácsolt együttesünk, 7:3. A továbbiakban sem lassítottunk, McEwan és Thomsen gyártották a pontokat, látszott, hogy ebben az etapban sem lesz gond, és össze is jött a tíz egységnyi vezetés a befejezést megelőzően, 19:9. A rendkívül fontos győzelmet jelentő pontot pedig Anne Fitzpatrick sáncával értük el.

A lányok legközelebb április 2-án, csütörtökön 18 órakor a Szent Benedek Röplabda Akadémia ellen lépnek pályára, Balatonfüreden.

MÁV Előre Foxconn - TFSE 3:0 (16, 17, 14)
Székesfehérvár, 93 néző
Vezette: Hegedüs Balázs, Kiss Zoltán Attila.
MÁV Előre Foxconn: Thomsen 23, Kotormán 2, Sziládi 4, Hollósi 6, McEwan 18, Dzjuba 5. Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Nagy E., Rieder 1, Fitzpatrick 4, Szatmári. Vezetőedző: Kaszap Tamás.
TFSE: Tarr 9, Kis 7, Nagy V. 6, Boros, Zen 2, Tatár 5. Csere: Weidemann, Kucsera (liberók), Tátrai, Rádosi 3, Vértes, Olcsváry 1, Takács V. Vezetőedző: Jókay Zoltán.

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down