3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Késő esti mérkőzéssel folytatódik a harc a döntőbe jutásért

2024. április. 3.

Csütörtökön idegenben folytathatja sikerszériáját a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraliga rájátszásában. 

Omar Pelillo vezetőedző legénységének az első, szettveszteség nélkül megnyert elődöntős mérkőzés után ezúttal Debrecenben, este 20 órától kell helytállnia. 

Bár a két csapat legutóbbi négy találkozóját a MÁV Előre kivétel nélkül hibátlanul hozta le, a fehérvári csapatnak külön kihívást jelenthet, hogy ritkán játszik ilyen kései időpontban. Egy újabb siker esetén a kék-fehérek egyetlen győzelemre kerülnének attól, hogy feljutásukat követően sorozatban másodszor is az aranyéremért küzdhessenek az Extraligában. 

Csütörtökön új meccs kezdődik. Tudjuk, hogy ez az összecsapás egészen más lesz, mint a fehérvári. Hazai pályán a Debrecen biztosan mindent megmozgat majd, hogy visszavágjon nekünk. Nagy csatára számítok, de úgy gondolom, ha a saját játékunkra koncentrálunk, minden esélyünk megvan egy újabb győzelemre. A csapat teljes mértékben felkészült, és alig várja az újabb megmérettetést

– nyilatkozta Omar Pelillo, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzést megelőzően. 

A Debreceni EAC – MÁV Előre Foxconn Extraliga elődöntő második mérkőzését a Hunvolley TV élőben közvetíti. 


Férfi röplabda Extraliga elődöntő, 2. mérkőzés

2024.04.04. csütörtök 20:00 – Debrecen, DESOK Sportcsarnok

Debreceni EAC – MÁV Előre Foxconn 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down