Jön a negyeddöntő harmadik meccse: a fiúk újra Székesfehérváron lépnek pályára

2025. március. 27.

Március 29-én érkezik az Extraliga negyeddöntő újabb kihívása, a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata pedig visszatér Székesfehérvárra, hogy hazai pályán vívja meg a TFSE elleni harmadik mérkőzését. 

A fiúk keddi győztes meccsét követően a negyeddöntő mérlegének nyelve 2-0-ra a mi javunkra billent, ezzel pedig karnyújtásnyira kerültünk az elődöntőtől. Ám mielőtt továbbjutásról beszélhetnénk, sportolóinkra még vár egy újabb kihívás, szombaton 18:00 órakor ugyanis egy harmadik alkalommal is ki kell állniuk a TFSE csapata ellen. Soron következő csatánkra azonban visszatérhetünk Székesfehérvárra, így ismét a hazai pálya előnye mellett nézhetünk szembe Budapesti ellenfelünkkel és nagy téttel bíró kihívásunkkal.

Egy dolgot biztos, közösen még erősebbek vagyunk! Csatlakozzatok hozzánk ti is, és segítsünk a fiúknak eljutni az elődöntőig!

 

JEGYEKÉRT KATT IDE! 

 

MENETREND

A mérkőzés időpontja: 2025. március 29, 18:00 óra

A mérkőzés helyszíne: 8000 Székesfehérvár, Olasz utca - MÁV Előre Volleyball Center

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down