Hibátlanul kezdtek a lányok

2018. szeptember. 28.
noinb2

Nem csupán a fiúk, hanem a lányok is megkezdték szereplésüket az országos ifjúsági bajnokságban. A Torma Ágnes nevével fémjelzett sorozat első körében a Tatabányai RSE és a hazai Dunakanyar ellen lépett pályára a Fésüs Röplabda Akadémia.

A szentendrei U19-es torna első összecsapásának első felvonása szorosra sikerült: a hazaiak 25:23-re nyertek, jelezvén, hogy komolyan gondolják a győzelemért járó pontok otthon tartását. A második játékrészben az erődemonstráló válasz is megérkezett Berkó Liliánáék részéről, ugyanis nem csak egyenlítettek, hanem mindössze hat szerzett pontot engedélyeztek a TRSE együttesének (6:25).

A harmadik etap megint a nagy és szoros küzdelemről szólt, javarészt hasonlóan a nyitószetthez, ezúttal viszont a hajrát a vendég FRA bírta jobban koncentrációval és végül 26:24-re nyert, összesítésben 2:1-re módosítva a mérkőzés állását. A negyedik játékrész, mint később kiderült az utolsó is volt egyben, Fésüs Irén játékosai 25:19-re hozták, így a találkozót is megnyerték 3:1 arányban.

A torna második párharcát a Dunakanyar ellen vívta az FRA, amit meggyőző fölénnyel 3:0-s győzelemmel zárt.

OIB, 1. forduló:
TRSE - Fésüs RA 1:3 (23, -6, -24, -19)
Fésüs RA - Dunakanyar SE 3:0 (16, 17, 12)

A csapat tagjai: Barabás F., Berkó L., Blázs E., Budai V., Nagy A., Orosz B., Petri I., Sötét P., Szabó L., Sziládi V., Virág Zs., Berkó V., Kovács E. Edző: Fésüs Irén.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Újabb megmérettetések előtt

Miután elbúcsúzott férfi csapatunk Las Palmasban a Bajnokok Ligája selejtezőjében, megkezdi menetelését a CEV Volleyball Cup-ban.

Utánpótlás 11.08.-11.09. - Majdnem tökéletes hétvége

Korosztályos csapataink szinte minden fronton győzelmekkel zárták a mögöttünk hagyott hétvégét. Az U20-as lányok, és fiúk egyaránt sikerrel fejezték be minkét meccsüket, de büszkék lehetnek az U15-ös Kék lánycsapat is elért eredményeire, míg az U15-ös fiúk ugyancsak kettős győzelemnek örülhettek. 

A lilák örülhettek a végén

A TippmixPro női Extraliga alapszakaszának 4. fordulójában három szettben győzte le az Olasz utcában az UTE együttese csapatunkat. Több alkalommal is kezünkbe vehettük volna a meccset, ám a döntő pillanatokban a vendégek rendre felülkerekedtek. MÁV Előre Foxconn – UTE 0:3 (-19, -23,- 20)
crossmenuchevron-down