3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Eredményesen zárt a MÁV Előre Foxconn a hétvégi emléktornán

2024. szeptember. 23.

Izgalmas hajrával zárult a szeptember 20-22. között megrendezett Horváth Károly és Dévényi Tibor Emléktorna Székesfehérváron, ahol a három napon át zajló mérkőzéseket követően a MÁV Előre Foxconn női csapata első helyezést ért el, míg a férfi csapat a harmadik helyen végzett.

Vasárnap zajlott az emléktornák hétvégéjének utolsó napja a székesfehérvári MKOSZ Edzőcsarnokban, ahol a lányok két győztes meccs után a Dinamo Zagreb játékosaival küzdöttek meg. Bár utolsó megmérettetésük 3-2-vel zárult az ellenfél javára, összesítésben így is sikerült megszerezniük a torna első helyezését.

Tóth Jázmin elmondta: „Érződött rajtunk, hogy a két lendületes napot és az azt megelőző több hetes munkát követően nagyon elfáradtunk a torna végére, így a meccs elején kicsit lemaradtunk, a mérkőzés második felében azonban sikerült belerázódnunk a játékba.” A tornával kapcsolatban hozzátette:Összességében úgy érzem, hogy a hétvége során jó volt a csapatmunkánk, együttműködtünk, betartottuk a taktikákat és amit eddig tanultunk, azt sikerült kamatoztatni.”

A fiúk utolsó mérkőzése sok megelepetést tartogatott, s bár végül 3-1-es vereséggel zárult az UVC Holding Graz csapatával szemben, az emléktorna egyik leglebilincselőbb játékának bizonyult, ahol a 34. ponttal sikerült eldönteni az utolsó szett eredményét.

„Nagyon jól játszott az Graz csapata, erős volt a védekezésük és jól fedezték a blokkokat. Ez a mérkőzés biztosan felhívta a figyelmünket néhány hibánkra is, de szerencsés dolognak tartom, hogy ezek most jöttek elő, hiszen így lehetőségünk van dolgozni rajtuk és a szezonra ki tudjuk őket küszöbölni.” - mondta Szabó Vilmos.

„A torna nagyon jó gyakorlási lehetőség volt számunkra és olyan, magas szintet képviselő csapatokkal mérkőzhettünk meg, akik ellen máskor nem tudunk játszani. Jó élményeket és fontos tapasztalatokat szereztünk." - tette hozzá a játékos.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down