Duplameccsel folytatódik a bajnokság vasárnap

2023. január. 13.

Női és férfi röplabdacsapatunk is hazai pályán szerepel a hét utolsó napján. Mindkét Extraligás keretben bemutatkozhatnak a télen érkezett új igazolások.

A vasárnapi programot a MÁV Előre SC-Foxconn férfi együttese nyitja, amely 15 órától fogadja a MAFC-BME-t a székesfehérvári Videoton Oktatási Központban. A játéknapot megelőzően a házigazda hatodik helyen áll a tabellán, ugyanakkor egy győzelemmel előreléphet, hiszen az ötödik, negyedik és harmadik helyezett riválisoknak is ugyanannyi, tizennyolc pontja van. A MAFC elleni bajnokin először húzhatja magára a MÁV szerelését hazai közönség előtt Pesti Marcell és Eke Péter. Érdekesség, hogy utóbbi röplabdázó pont a mostani ellenféltől igazolt vissza Székesfehérvárra.

„Mint mindig, most is nagyon várom a mérkőzést. A volt csapatom ellen játszani nagy kihívás, hisz rengeteget röplabdáztam a színeiben. Ugyanakkor jó érzés lesz pályára lépni hazai környezetben először, és remélem, hogy győztesen távozunk a pályáról. Jót tenne a csapatnak most egy győzelem és reális esélyünk is van rá” - nyilatkozta a találkozó kapcsán a fehérvári nevelésű center.

2023. 01. 15., vasárnap, 15:00, Székesfehérvár, Videoton Oktatási Központ
Férfi Extraliga alapszakasz, 13. forduló
MÁV Előre SC-Foxconn - MAFC-BME

Élő eredménykövetés ITT.

A női Extraligában vasárnap 18 órától lesz jelenése a MÁV Előre SC-ST Solar-nak. 2023 első fehérvári női összecsapásán az a Szent Benedek Röplabda Akadémia vendégeskedik a VOK-ban, amely ellen kis híján győzelmet ért el Nagy Fanni alakulata a legutóbbi, novemberi találkozáskor. A tabella utolsó, nyolcadik helyén álló MÁV ugyan papíron nem számít esélyesnek a bronzérmes pozícióban levő balatonfürediek ellen, azonban egy bravúrral hasonlóan jó eredmény születhet, mint az ősz folyamán. A MÁV-ban ezen a találkozón debütálhat a két amerikai röplabdázó, Annie Ertz és Maia Dvoracek, továbbá a szerb Natasa Narancic.

„Ez lesz az idei első mérkőzésünk. Nagyon izgatott vagyok, mivel már egy hónapja nem léptünk pályára. De azóta is folyamatosan dolgozunk, hogy minél jobb formában kezdjük a 2023-as évet. A Balatonfüred elleni első mérkőzésünkön, ha szűken is, de 3-2-re alulmaradtunk, ezért mindenképpen fűt bennünket a visszavágási vágy. Ezért jó eredményt várok a hétvégi találkozón” - nyilatkozta honlapunknak Tóth Jázmin, a MÁV Előre játékosa.

2023. 01. 15., vasárnap, 18:00, Székesfehérvár, Videoton Oktatási Központ
Női Extraliga alapszakasz, 8. forduló
MÁV Előre SC-ST Solar - Szent Benedek Röplabda Akadémia

Élő eredménykövetés ITT.

Mindkét mérkőzésre díjtalan a belépés.

Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!

(Fotó: archív)

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down