3064
2025.02.18.
18:00
Jegyek
212
2025.02.18.
20:00
Jegyek
3064
2025.02.22.
19:00
Jegyek

Döntőbe jutottak a fehérvári serdülők

2016. március. 21.
2016 kodolanyi junior

Döntőbe került idén a MAFC-BME-Felsővárosi serdülő korosztályú fiú röplabda csapata. Nagy Róbert tanítványai a hétvégi, dunaújvárosi játéknapon biztosították be továbbjutásukat.

Négy egyesület részvételével rendezték meg a Buzek László Országos Serdülő Bajnokság második fordulóját a hétvégén, Dunaújvárosban. A MAFC-BME-Felsővárosi a hazai környezetben szerepelt Dunaferr, továbbá a Dág és a Gödöllő ellen lépett pályára. Előbbi mérkőzésen ugyan 3:0 arányban vereséget szenvedtek a székesfehérvári gyerekek, azonban a folytatásban kétszer is győzelemnek örülhettek. A Dág ellen 3:1-re, a gödöllőiek ellen pedig 3:0-ra nyertek Nagy Róbert fiai.

A csapat tagjai: Szőke Zoltán, Hogenádler Erik, Damsits László, Sziládi Dominik, Nagy Ákos, Takács Milán, Arató Kristóf, Nagy Ádám, Szűcs Rajmund, Sebők Árpád.

A mostani két nyertes találkozóval eldőlt, hogy a MAFC-BME-Felsővárosi csoportmásodikként végzett és bejutott a bajnokság országos döntőjébe. Ez egyben azt is jelenti, hogy a végeredménytől függetlenül eredményes évet zárnak a serdülők.

Nagy Róbert edző elmondta, hogy nagyon boldognak és elégedettnek érezni magát, mert csapata mindent megtett annak érdekében, hogy érdekelt legyen az idei szezon fináléjában is. Nagy hozzátette, hogy természetesen a döntőben is megpróbálnak majd jól szerepelni.

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

A lányoknak elképesztő csatával vette kezdetét a negyeddöntő

Február 13-án a lányoknak hivatalosan is megkezdődött az Extraliga negyeddöntő, ahol ezúttal a FATUM Nyíregyháza lesz az ellenfelük az elkövetkező […]

Fiatal tehetségeink házi bajnokságon mutathatták meg tudásukat

Február 9-én egyesületünk házi bajnokságot rendezett a Csarnokban, ahol U11 és U13 korosztályú játékosaink kaptak lehetőséget a pályán való megmérettetésre. […]

Pénteken újabb meccsre készülhetnek a fiúk

A Dág KSE elleni 3-0-ás győzelmüket követően a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapatának nem jut sok idő a pihenésre. Február […]

MÁV Előre Foxconn - Dág KSE: 3-0

Folytatva az Extraliga kihívásait, február 12-én a MÁV Előre Foxconn fiai a Dág KSE csapatát fogadták Székesfehérváron. A hazai pályán […]
crossmenuchevron-down