Dág elleni győzelmével az Extraliga első helyére ugrott férfi csapatunk

2023. december. 3.

Négy szettben nyert a MÁV Előre Foxconn a Dág KSE ellen a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában vasárnap Esztergomban. Az újabb sikernek köszönhetően a fehérvári csapat átvette a vezetést a tabellán, egy csúnya sérülés miatt azonban nem volt felhőtlen az öröm.

A MÁV Előre szerdán még Svájcban harcolta ki a továbbjutást a Challenge Kupában, jövő héten pedig két kemény nemzetközi mérkőzés vár az együttesre a MEVZA-ligában, így Dávid Zoltán vezetőedző ismét a rotációra fektette a hangsúlyt. A cserepadra került a csapatkapitány Redjo Koci mellett Pesti Marcell, Christian Janke, Ambrus Bence és Szabó Vilmos is. 

Talán ennek is volt köszönhető, hogy a hazaiaknak sikerült meglepetést okozniuk az első felvonásban, ezzel ők lettek az első csapat az idei szezonban, amelynek sikerült szettet nyernie a kék-fehérek ellen. Több se kellett a MÁV Előre játékosainak, hogy vérszemet kapjanak, a következő két játszmát 10, illetve 14 pontos előnnyel húzták be. A negyedik szettet még sikerült a dágiaknak szorossá tennie, a vendégek azonban már nem engedték ki a győzelmet a kezükből. A legeredményesebb játékos a fehérváriak 20 pontig jutó amerikai légiósa, Christian Janke volt.

A mérkőzés vezéráldozattal járt: Ambrus Bencének a második szettben egy blokkolási kísérletnél kificamodott a bal kisujja, így rá hosszú kihagyás vár. 

A MÁV Előre Foxconn továbbra is az egyetlen százszázalékos csapat a bajnokságban. Hét mérkőzést követően 21 ponttal vezeti a tabellát.

Nagyon sok a meccs és az utazás, ezért próbáltam pihentetni azokat a játékosokat, akik folyamatos terhelés alatt voltak az utóbbi időben. Lehetőséget adtam azoknak, akik kevesebbet játszottak, de sajnos nem tudtak élni vele, így újból mindenkit vissza kellett állítanom a kezdőcsapatból. Ambrus Bence horrorbalesete rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Sajnos ez előfordul, amikor kijön a fáradtság. Ezért is próbálunk minél több pihenőt adni a játékosoknak, és ezért lenne jó, ha a többiek is tudnának ezeken az összecsapásokon segíteni a csapatnak” – nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxcon vezetőedzője a mérkőzést követően.

Dág KSE – MÁV Előre Foxconn 1-3 (26-2415-25, 11-25, 23-25)

Esztergom, Suzuki Aréna

Dág KSE: Kun, Szabó, Nagy, Sow, Flachner, Csordás. Csere: Czibula (liberó), Molnár, Bandi, Pongó. Vezetőedző: Buzás Miklós Dániel.

MÁV Előre Foxconn: Eke, Boa, Tomanóczy, Fazekas, Janke, Dileo. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Szabó, Ambrus, Koci, Péter, Pesti, Szávai. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]
crossmenuchevron-down