Budaörsön szakadt meg a szenzációs sorozat

2019. november. 24.

Több mint egy év után szenvedett vereséget bajnoki mérkőzésen a MÁV Előre-BERICAP. A női röplabda NB I Liga alapszakaszának 7. fordulójában a Budaörsi DSE vendégeként maradt alul 3:1-re Fésüs Irén gárdája.

Négyből három nagyon szoros szettet vívott egymással a Budaörs és a Fehérvár szombaton, előbbi pályaválasztásával. Ha csak a jegyzőkönyvet nézzük, akkor kijelethető, hogy leginkább az első szettért volt kár MÁV-szemszögből, abban ugyanis nagy fölénnyel, 25:11-re nyert a vendéglátó. A másodikban már korántsem volt ennyire egyszerű a helyzet, a véghajrát Berkó Lilienék bírták jobban is 25:23-as sikerrel egyenlítettek. A harmadik játékrészben megint a hazaiak kerültek előnybe, de ezúttal is nüanszok döntöttek: a BDSE 26:24-re nyert. A negyedik felvonás sem különbözött sokban az előző kettőtől, legalábbis ami a kiélezett utolsó perceket illeti. Azonban fehérvári egyenlítés helyett ismét Fekete Krisztina együttese győzött minimális különbséggel, 25:23-ra, amivel 3:1-re megnyerte a találkozót, megszakítva ezzel a MÁV harmincegy bajnokin át tartó parádés veretlenségi szériáját.

Női röplabda NB I Liga alapszakasz, 7. forduló:
Budaörsi DSE - MÁV Előre-BERICAP 3:1 (11, -23, 24, 23)
MÁV: Borostyán F., Budai V., Martinez I., Berkó V., Zolnai V., Sziládi V. Busa S., Petri I., Berkó L., Szabó L., Orosz B., Kovács E. Vezetőedző: Fésüs Irén.

A mostani vereséggel a MÁV Előre-BERICAP visszacsúszott az NB I Liga tabelláján a második helyre. A hetedik forduló után a balatonfüredi Szent Benedek átvette a vezetést, előnye egy pont.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down