3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Bemutatkozik Sebestyén Flóra

2020. október. 6.

2001. szeptember 20-án születtem Székesfehérváron. Gyerekkoromban, a strandröplabdázás által kedveltem meg magát a röplabdázást.

A kezdetben Juhász Mónika, később Fehér Tibor kezei alatt dolgoztam, a Nyugat-Balatoni Regionális Sportcentrum keretei között. 2014-ben u14-es strandröplabda-bajnokságot nyertem és megválasztottak az év legjobb női utánpótlás strandröplabdázójának. Ezután a Bakony-Balaton Röplabda Akadémiához kerültem. 2015-ben a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen debütáltam az U15-ös nemzeti csapatban. Többszörös utánpótlás-válogatott vagyok teremben és strandon is. 2016-ban a Gyenesdiás Sportjáért díjjal tüntettek ki. Még ebben az évben edzőmet, Fehér Tibort követve Balatonfüredre szerződtem. Az NB II-es felnőtt csapattal bronzérmet szereztem, a junior csapattal bajnoki címet nyertem, a serdülőkkel pedig országos döntőben játszottam. Szintén 2016-ban a horvátországi Pulában megrendezett Global Challenge korosztályos nemzetközi röplabdatornán a harmadik helyen végző nemzeti együttes tagja voltam. 2017-ben a röplabda-válogatottal részt vettem a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. 2017 augusztusában Békéscsabára igazoltam, ahol az első szezont a Nagy Attila által irányított utánpótlásnál töltöttem. Első viharsarki szezon végén országos serdülő bajnokságot nyertem a csapattal, továbbá megválasztottak a torna legjobb játékosának. 2018 nyarán felkerültem a Békéscsabai RSE felnőtt keretébe, amelyben pár hónappal később, 17 évesen pont a MÁV Előre elleni Magyar Kupa-mérkőzésen debütáltam. 2020 újabb változást hozott az életemben, hiszen az előbb említett csapathoz csatlakoztam, a királyok városába.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down