Barátságos torna kicsiknek

2026. május. 28.

Szombaton rendezte meg klubunk, immár második alkalommal a barátságos tornát az U13-as, az U12-es, és az U10-es korosztályoknak.

Közel 130 gyerek lépett parkettre, 25 csapattal. Rangos megmérettetés volt, hiszen Szerbiából, Kikinda városából is érkezett együttes, de Velencéről a Panoráma SE gárdája is nevezett. A MÁV Előre legkissebjei pedig Horváth Virág, Duduka Ingrid, valamint Varga Andrea tanítványai voltak. A mérkőzések lebonyolítását az U15-ös lánycsapat tagjai segítették.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Hátország - Bronzérmesek a fiúk - 06.06.-06.07.

A helyosztókat rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a korosztályos bajnokságokban. Vasárnap eldőlt, hogy az I. osztályban szereplő lányok az 5. […]

Utánpótlás döntők 2026 - Egy győzelem, és egy vereség

Mindkét I. osztályban szereplő U17-es csapatunk az Országos Döntőben egy győzelem után vereséggel folytatta útját a csoportküzdelmek során. Szalayné Sebők […]

Fontos mérkőzések várnak rájuk - Utánpótlás döntők beharangozó

Újabb mérföldkőhöz érkezett klubunk utánpótlása, péntektől az U17-es lányok, és az U17-es fiúk az Országos Döntőben kezdik meg menetelésüket a […]

Gyermeknapon jártunk

Klubunk a Talentum Református Általános Iskolában népszerűsítette a röplabdát gyermeknapi program keretén belül. Az eseményen Kocsis Luca, Diczkó Zsuzsa, valamint Schöffer […]
crossmenuchevron-down