Az utánpótlás magyar bajnok Tarr Hajnalka is a MÁV Előrében folytatja

2023. július. 10.

Az U21-ben, U20-ban és U19-ben is magyar bajnoki elsőséggel büszkélkedő Tarr Hajnalka a női Extraligában szereplő MÁV Előre SC-Foxconn együttesében folytatja röplabdás pályafutását.

A mindössze 18 éves négyesütő a már említett korosztályos sikerek mellett az U18-as és az U19-es magyar válogatottban is szerepelt, utóbbival ráadásul a napokban ezüstérmet nyert egy szlovéniai MEVZA-tornán.

„A napokban váltam nagykorúvá és végtelenül megtisztelőnek éreztem, hogy a fiatal korom ellenére egy lengyel edző személyesen választott ki engem. Az pedig a hab a tortán, hogy éppen a csapata ellen történt párharcok során keltettem fel a figyelmét. Korábban is igyekeztem és a jövőben is azon leszek, hogy mindent megtegyek azért, hogy a megelőlegezett bizalmat kiérdemeljem” — kezdte Tarr Hajnalka. „Nagyszerű csapattársaim lesznek és bár a költözéssel együtt számomra egy teljesen más, mondhatni új élet kezdődik, azon fogok dolgozni, hogy méltó helyem legyen a keretben, elfogadjanak engem, és hogy közösen nagyszerű eredményeket érjünk el a bajnokságban. Nagyon fontosnak tartom, hogy az egyéni fejlesztések és a csapatjáték során is egyaránt helyt tudjak állni, hiszen az érdek közös, így nekem, mint a legfiatalabb csapattagnak ugyanúgy kell dolgoznom, mint a tapasztaltabb játékosoknak. Őszintén remélem, hogy kölcsönösen jó döntést hoztunk, és hogy az együttműködés mindenki számára kiváló eredményeket hoz majd” — zárta az MTK Budapesttől érkezett ütőjátékos.

Köszöntünk a MÁV Előrében és sok sikert kívánunk!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down