A tabella élén zártunk

2019. március. 24.

3:0-ra verte a MÁV Előre a Sümeget a férfi röplabda NB I Liga alapszakaszának utolsó, 10. fordulójában. Ezzel a sikerrel helyet cserélt a két csapat a tabellán.

Nagy csatát hozott az első szett, amelyben jobban kezdett a házigazda MÁV, de később felzárkózott a Sümeg és 20:20 után mindkét félnek egyforma esélye volt a játszma megnyerésére. A hajrát Guzmics Richárdék bírták jobban és 25:22-re győztek.

A második felvonásban az ellenfél startolt jobban, de 6:6-ot követően fordult a kocka: Kaposi okos ejtésével már vezetett a MÁV, majd ezután egyre nagyobb előnyre tett szert. Végül 25:19-re hozta ezt a játékrészt és negyvenhat perc múltán 2:0-ra vezetett összesítésben.

A harmadik, egyben utolsó szett elejét leszámítva egyértelmű fölényben röplabdáztak Salazarék és a másodikhoz hasonlóan 25:19-re nyertek, a bajnokit pedig 3:0-s sikerrel zárták.

Ezzel az eredménnyel helyet cserélt a két csapat a tabellán, a MÁV Előre SC megnyerte az NB I Liga alapszakaszt.

MÁV Előre SC - Sümegi RE 3:0 (22, 19, 19)

Székesfehérvár, 70 néző. Vezette: Halász,
MÁV: Németh Zs., Kaposi, Guzmics, Kholman, Salazar, Stefanovics. Csere: Takács (liberó) Vezetőedző: Németh Ödön.
Sümeg: Török, Kunert, Tigyi, Erki, Németh Z., Sow. Csere: Nagy P. (liberó), Péter B. Vezetőedző: Tamás Zoltán.
I. szett: 2:0, 6:4, 13:10, 16:12, 20:20
II. szett: 2:3, 6:6, 10:8, 15:9, 20:14
III. szett: 1:1, 5:2, 9:6, 18:14, 23:17

Németh Ödön: "Teljesen megérdemelt ez a siker, mert egész héten próbáltam ráhangolni a srácokat erre a derbire. Úgy érzem, ez sikerült is, kitettek magukért ma. Gratulálok nekik!"

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]
crossmenuchevron-down