A hazaút hosszabb lett

2026. február. 18.

A TippmixPro Férfi NB I Extraligában 17. alkalommal lépett pályára fiatalokkal teletűzdelt csapatunk a Vidux-Szegedi RSE otthonában, ahol szettveszteség nélküli, magabiztos győzelemmel zárt, és egyedüli veretlenként vezeti a tabellát.

Nem egészen egy hónappal ezelőtt az Olasz utcában nem kellett különösképpen izgulniuk szurkolóinknak, hiszen mindössze 65 perc alatt letudta csapatunk a mérkőzést.

A szerdai összecsapáson az első játszma elején még valamelyest tartotta velünk a lépést a narancs-feketében játszó házigazda, 4:5. A folytatásban magasabb sebességi fokozatba kapcsoltunk, és szép lassan megnyugtató, öt-hatpontos előnybe kerültünk. Péter Arnold labdája után már tíz lett a különbség (9:19), és ez meghatározta a szett végső kimenetelét, melyet Bodnár Lajos rontott nyitása zárt le.

A második felvonást intenzíven indítottuk, 3:4 után egyre jobban domináltunk, és három-ötpontos vezetéshez jutottunk. Időt kért ugyan a vendéglátók szakvezetője, ám ettől sem változott a játék képe, továbbra is jelentősebb különbség volt a felek között. Majd elsősorban Fitor Patrick aktivizálta magát, és felhozta az övéit 16:18-ra. Ez némiképp riadóztatta csapatunkat, ezután már csak négy pontot engedélyeztünk ellenfelünknek, és hoztuk ezt a játszmát is.

A harmadik etap ugyan szegedi vezetéssel kezdődött, de ez csupán néhány pillanatig tartott. 2:2 volt az utolsó olyan állás, amikor ott volt a sarkunkban a Vidux, majd ettől fogva zsinórban jöttek a pontjaink. Folyamatossá vált, hogy  öt-hat egységgel vezettünk, és a 19 esztendős Szendrői Mátyás is ponttal fejezett be egy támadást, 11:17. A szettből hátralevő időben már csak az volt a kérdés, hogy mennyi idő alatt fejezzük be a meccset, illetve húsz pont alatt tartjuk-e ebben a felvonásban a Tisza-parti gárdát. Ez utóbbi összejött, és végül 67 perc elegendőnek bizonyult, hogy a találkozónak véget vessünk. A hazaút ezek után hosszabbnak ígérkezett…

A csapat legközelebb február 22-én, 19 órakor a MÁV Előre Volleyball Centerben a Prestige Fitness PSE együttesét fogadja.

Vidux-Szegedi RSE – MÁV Előre Foxconn 0:3 (-15, -20, -19)
Szeged, 51 néző
Vezette: Fekete Bálint, Berényi Eszter.
Vidux-Szegedi RSE: Kiss G. 1, Kasnyik 9, Bodnár, Fitor 11, Hechavarria 12, Lehoczki. Csere: Gyémánt (liberó), Honti 1. Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.
MÁV Előre Foxconn: Szabó V. 5, Zvicer 6, Pesti 9, Péter A. 11, Szávai 5, Luna Slaibe 2. Csere: Szentesi (liberó), Ambrus 4, Szendrői 1, Kecskeméti 5, Tamási 1, Sturm. Vezetőedző: Omar Pelillo.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Fontos mérkőzések várnak rájuk - Utánpótlás döntők beharangozó

Újabb mérföldkőhöz érkezett klubunk utánpótlása, péntektől az U17-es lányok, és az U17-es fiúk az Országos Döntőben kezdik meg menetelésüket a […]

Gyermeknapon jártunk

Klubunk a Talentum Református Általános Iskolában népszerűsítette a röplabdát gyermeknapi program keretén belül. Az eseményen Kocsis Luca, Diczkó Zsuzsa, valamint Schöffer […]

Hátország - Közel volt a dobogó - 05.30.-05.31.

A hétvégén U20-as I. osztályú fiú csapatunk a döntő keresztjátékában ugyan nyert, de az elődöntőben a Fino Kaposvár együttese jobbnak […]

Barátságos torna kicsiknek

Szombaton rendezte meg klubunk, immár második alkalommal a barátságos tornát az U13-as, az U12-es, és az U10-es korosztályoknak. Közel 130 […]
crossmenuchevron-down