XIX. Horváth Károly Emléktorna

2019. szeptember. 12.

Felkészülési tornánk névadója az a Horváth Károly, aki 1996-tól haláláig időt és pénzt nem sajnálva egyesületünk mellett állt. A MÁV ELŐRE SC (idei médianevén MÁV Előre SC - BERICAP) a 2018-2019 bajnoki szezonban történetének egyik legnagyobb sikerét érte el.

Férfi csapatunk a magyar bajnokság I. osztályának 6. helyét szerezte meg. Női csapatunk pedig veretlenül jutott fel a magyar bajnokság I. osztályába, ezzel Magyarországon egyedülálló módon, egyetlen klubként mind a férfi, mind a női NB I-ben szerepel csapatunk.

Mérkőzések időpontjai: 2019. 09. 21. 9 órától - 2019. 09. 22. 15 óráig

Lebonyolítás: A csapatok két hármas csoportba kerülnek kisorsolásra. A csoportmeccsek két helyszínen kerülnek megrendezésre. A csoportmérkőzések után minden csapat az MKOSZ csarnokban folytatja a versenyt. Három szettig tartanak a mérkőzések. Minden nyert szett egy pontot ér. Pontegyenlőség esetén a szettkülönbségeket és a pontokat vesszük figyelembe, majd az egymás ellen elért eredményeket. A csapatok kupa és érem díjazásban részesülnek.

Helyszín: Jáky József Szakgimnázium tornacsarnoka (8000 Székesfehérvár, Deák Ferenc utca 11.) és MKOSZ Edzőközpont (8000 Székesfehérvár, Ligetsor 50/b). Előbbi csak szombaton, utóbbi szombaton és vasárnap is helyszín lesz.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Eke Péter és Szabó Vilmos is marad a MÁV Előre Foxconnál: a játékosokat az elmúlt szezonról és céljaikról kérdeztük

A MÁV Előre Foxconn két kulcsjátékosa, Eke Péter és Szabó Vilmos a 2025/26-os szezonban is a csapat kötelékében marad. A […]

Készülhet a 2026-os Bajnokok Ligájára a MÁV Előre Foxconn

Ismét izgalmas szezonra készülhet a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, az egyesület ugyanis hivatalosan is bekerült a 2026-os CEV Bajnokok […]

Álláshirdetés: pénzügyi asszisztenst keres a MÁV Előre SC

A MÁV Előre SC azonnali kezdéssel keres új munkatársat pénzügyi asszisztens pozícióba. Feladatok: Bejövő – kimenő számlák iktatása, scannelése Pályázatok […]

Kvalifikációs sikerek a FitKid Európa Kupán

Remek eredményekkel zárták sportolóink a Tatán megrendezett, 2025-ös FitKid Európa Kupa kvalifikációs versenyét, ahol több első helyezést is sikerült megszerezni. […]
crossmenuchevron-down