Veretlenül zárják a fiúk az októbert

2024. október. 28.

A héten kétszer is pályára lépett és diadalmaskodott a MÁV Előre Foxconn férfi csapata.

Október 24-én, csütörtökön, folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság a MÁV Előre számára, ahol a fiúk a DEAC csapatával mérkőztek meg Debrecenben.

Csapatunk végig dinamikusan mozgott a pályán, egyértelműen uralva a játékot. Ez a szettek eredményein is meglátszott, az első két menetet ugyanis több, mint 10 pontos különbséggel húzta be a MÁV Előre. A harmadik játékrész során az ellenfél is belehúzott, küzdve az utolsó esélyért, hogy megváltoztassa a meccs végkimenetelét. Bár sikerült is jobban megszorongatniuk játékosainkat, az állást már nem tudták saját javukra fordítani, így a székesfehérvári csapat nyerte a mérkőzést, 3-0 eredménnyel.

A fiúk szerepléséről Omar Pelillo vezetőedző elmondta: ,,Ez egy kiemelkedő mérkőzés volt a csapattól, tele energiával, ahol a játék alapelemeire sikerült remekül összpontosítanunk. A harmadik szett során időnként lankadt a figyelmünk, ami esetenként hibához vezetett, de a végjátékban, különösen a saját nyitásból szerzett pontok terén, itt is erős teljesítményt nyújtottunk. A DEAC elleni meccs egy nagyszerű válasz volt a csapattól egy olyan szokatlan helyzetre, mely során eddig minden bajnoksági mérkőzést idegenben kellett megvívnunk. Gratulálok a csapatnak!"

A csapatot október 27-én is várta egy kihívás, ez alkalommal a Magyar Kupa keretében léptek pályára Fóton, a MAFC csapatával szemben. A szettek kezdeti pillanataiban a pontok szorosan haladtak egymás mellett, a MÁV Előre azonban minden alkalommal hamar erőre kapott és lendületesen átvette a vezetést. A végső játszma itt is tartogatott izgalmakat, közeledve a játék végéhez ugyanis a MAFC csapata is felerősödött. Bár ennek köszönhetően egy rövid ideig meg is előztek minket, a fiúk nem hagyták magukat, gyorsan újra fordítottak, s végül szintén 3-0 arányban ismét a MÁV Előre nyerte a mérkőzést.

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Különleges vendég az István Király Általános Iskolában

Május 12-én felejthetetlen élményben volt részük az István Király Általános Iskola és Röplabda Akadémia leány játékosainak. Edzésükre ugyanis ellátogatott Pesti […]

Május 13-14. között Madridban szurkolhattunk női röplabdásainknak

Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink számára az elmúlt két napban zajlott a CEV BeachVolley Nations Cup 2025-ös selejtezője, […]

A hétvégén zajlott a lányok U17-es Országos Bajnoksága Budapesten

Május 9-11. között zajlott az U17-es korosztály szezonjának fináléja, ahol a MÁV Előre lányai is megmérettették magukat és végül a […]

Székesfehérváron ünnepeltük a MÁV Előre Foxconn magyar bajnoki címét

Szombaton sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi a röplabda rajongói: a MÁV Előre Foxconn csapata lenyűgöző teljesítménnyel harmadszor is legyőzte a Fino […]
crossmenuchevron-down