Veretlenül jutott NB I-be a bajnokcsapat!
Elképesztő szezont futott idén a MÁV Előre SC női röplabdacsapata az NB II-ben. Fésüs Irén lányai hibátlan mérleggel harcolták ki az NB I-es tagságot, ráadásul a teljes felnőtt magyar mezőnyben egyetlen veretlen csapatként végeztek.
Jó eséllyel minden magyar edző szívesen álmodna olyan bajnoki évadról, amely a 2018/2019-es kiírásban összejött a székesfehérvári röplabdaklubnak.
Sokéves munkának aratta le gyümölcsét Fésüs Irén tegnap, amikor az általa zömében saját utánpótlásból összerakott és kemény munkával felépített női felnőtt csapat mindkét mérkőzését megnyerte az NB I-be feljutásért rendezett budaörsi tornán, ezzel helyet biztosítva magának egy osztállyal feljebb.
A több utánpótlás válogatottal is felálló MÁV Előre előbb küzdelmes mérkőzésen verte 3:1-re a PTE-PEAC-ot, majd simán 3:0-ra a DSZC-Eötvös DSE-t. Ezzel a nyugati csoport bajnoka cím mellett országos bajnoknak is vallhatják magukat Orosz Biankáék, hiszen a közép és keleti csoport legjobbját is felülmúlták.
Fésüs Irén, a MÁV Előre SC és a Fésüs Röplabda Akadémia vezetőedzője, pályafutása során immáron harmadjára vezetett NB I-be általa felépített gárdát. A szezon közben igazolt amerikai Sydney Busa hasznos tagjává vált az együttesnek, mint ahogy a mostani sikerrel aktív pályafutását lezáró Szelle Dóra is sokat tett a kitűzött célokért.
Női NB II-es döntő, az NB I-be jutásért:
MÁV Előre – PTE-PEAC 3:1 (19, –20, 18, 17)
MÁV Előre – DSZC-Eötvös DSE 3:0 (15, 7, 13)
A BAJNOKCSAPAT tagjai: VIRÁG ZSÓFIA, BUDAI VIKTÓRIA, SYDNEY BUSA, BERKÓ VIVIEN, SZELLE DÓRA, SZILÁDI VIKTÓRIA, KOVÁCS EVELIN DAFNÉ, SÖTÉT PANNA, NAGY ANNA, PETRI IZABELLA ESZTER, BERKÓ LILIÁNA, SZABÓ LILIANNA, OROSZ BIANKA. VEZETŐEDZŐ: FÉSÜS IRÉN.
Fésüs Irén: "Olyan hihetetlen érzés, amikor a végére érünk egy ilyen óriási munkának, hogy ezt csak az tudja értékelni, aki végigcsinálta. Rengeteg lemondás, áldozat van ennek a hátterében a játékosok és a szülők részéről is. Számos nehéz helyzeten mentünk együtt keresztül az elmúlt években, és most nagyon hálás lehetek, hogy edzői pályám alatt már harmadjára sikerült NB I-be vezetni egy zömében fiatalokból összekovácsolt gárdát. Köszönöm Nagy Róbertnek is, hogy megteremtette ennek a munkának a stabil hátterét! Hiszem, hogy ezzel a hozzáállással magasabb szinten is lesz keresnivalónk."
Berkó Liliána: "Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy megnyertük az NB I-et! Rengeteget dolgoztunk az elmúlt időszakban és úgy érzem, most beérett a gyümölcse."
A bajnoki alapszakaszban és rájátszásban nem kevesebb mint huszonhárom mérkőzést játszottak Sziládi Viktóriáék, és egyetlen alkalommal sem találtak legyőzőre. Ehhez jön még hozzá a szombati két siker. Ami pedig a további statisztikát illeti, Kovács Evelin, Berkó Liliána és a többiek úgy gyűjtöttek hatvankilenc(!) pontot a szezon során, hogy még 3:2-es meccset sem vívtak, húsz alkalommal (a tegnapival együtt huszonegy) a lehető legrövidebb úton, három szettben verték aktuális ellenfelüket.