Vereség a Csörsz utcában

A női Extraliga 12. fordulójában csapatunk szoros mérkőzésen kapott ki a közvetlen riválisnak számító, 7. helyen álló TFSE otthonában.
Bemutatkozott csapatunkban új igazolásunk, a legutóbb a német SC Potsdamban szereplő, 191 cm magas amerikai center, Whitney McEwan. Az első szettben jó játékkal, ásznyitással vétette magát észre, ám lényegében végig vezettek a vendéglátók. Idejekorán négy-hatpontos előnyt kovácsoltak, és arra ügyeltek, hogy ez megmaradjon, sőt növelni is tudták, így 21 perc alatt felülkerekedtek.
A második etapban aztán már megérkeztünk a meccsbe, függetlenül attól, hogy rendkívül szorosan alakult az állás. Fej-fej mellett haladtak a felek, igaz 12:12 után egy-kétpontos hazai fórt láthattak a szurkolók. 19-nél értük utol riválisunkat, majd rendkívül kiélezett csata után sikerült behúzni a részgyőzelmet a közel fél óráig tartó játszmában.
A harmadik szettet ugyan jobban kezdte a TFSE, de nem lett nagyobb távolság a csapatok között. 8:7 után több hibát vétettünk, négyre hízott a differrencia, amelyet 17:14-et követően fokozatosan ledolgozott csapatunk Polina Dzjuba vezérletével. Sőt Anne Fitzpatrick és Dzjuba révén fordítani is tudtunk, 17:19. Innentől pedig nem volt megállás, zsinórban jöttek a pontok, és a végén a szettgyőzelem.
A negyedik játszma elején állva maradtunk, 6:1-es TF előny után időt kellett kérnie Kaszap Tamásnak. Ez feltétlenül jótékonyan hatott, kapaszkodtunk felfelé, és lőtávolon belülre kerültek a házigazdák, 8:7. Ez volt az utolsó ígéretes momentum, mivel utána megrázták magukat a kék mezesek, nem sok teret hagytak, és 20 perc alatt lezárták a szettet, kiharcolva ezzel a döntő játszmát.
A folytatás rendkívül izgalmas játékkal párosult, dacára annak, hogy sokkal jobban indított a TFSE, és folyamatosan előnyben volt. A hajrára sikerült valamelyest kiegyenlítetté tenni az állást, de a vendéglátóknak a korábban kiharcolt három-négypontos vezetés éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy mindezt végig megőrizzék, és megnyerjék az összecsapást.
A lányok legközelebb 2026. január 20-án, kedden 19 órakor az UTE ellen lépnek pályára.
TFSE – MÁV Előre Foxconn 3:2 (18, -25, -19, 14, 15)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 123 néző
Vezette: Hegedűs Balázs, Selega Balázs.
TFSE: Tátrai 16, Kis 20, Nagy V. 11, Boros 3, Zen 10, Tatár 12. Csere: Kucsera, Weidemann (liberók), Vértes, Báder. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
MÁV Előre Foxconn: Thomsen 21, Kotormán 2, Hollósi 6, Fitzpatrick 18, McEwan 6, Dzjuba 23. Csere: Nagy-Hegyesi, Nagy E. (liberók), Andrikopoulou, Szatmári 1, Rieder 1, Sziládi. Vezetőedző: Kaszap Tamás.








