Vacsi Evelin az utolsó táncra készül

2024. április. 24.

Vacsi Evelin neve mindenki számára ismerős lehet a röplabda világában. A negyvenegyszeres válogatott, Európa-Liga-győztes, magyar bajnok és magyar kupagyőztes center Székesfehérváron kezdte pályafutását, Fésüs Irén irányítása alatt sajátította el az alapokat. Később megfordult a BSE, Vasas Óbuda, Fatum-Nyíregyháza, KNRC, Haladás és a SZBRA csapataiban, majd 2023 nyarán visszatért a „gyökerekhez” és a MÁV Előre Foxconnhoz igazolt, ahol idén lezárja játékoskarrierjét. Vacsi Evelinnel beszélgettünk utolsó mérkőzése előtt. 

— Nem volt titok, hogy Székesfehérváron tervezed befejezni élsportolói pályafutásod, ott, ahonnan indultál. Milyen érzések kavarogtak benned az utolsó hazai mérkőzéseden?

— Őszintén, nagyon nehezen éltem meg, hogy kikaptunk. Nehezebben, mint, amire számítottam. Természetesen nagyon szerettem volna győzelemmel búcsúzni, és egy szép keretet adni a karrieremnek. Végig azt éreztem, hogy meg fogjuk csinálni. 

— A mérkőzés után köszöntöttek a csapattársaid és a nevelőedződ, Fésüs Irén is jelen volt az összecsapáson. 

— Igen, a gesztus a lányok és a nevelőedzőm részéről nagyon meghatott és jól esett, nem számítottam semmi ilyesmire. 

Vacsi Evelin és nevelőedzője, Fésüs Irén (Fotó: Marksteiner Tibor)

— Még vár rád és a csapatra is egy nagyon fontos mérkőzés. Hogyan készültök a mindent eldöntő párharcra? 

— A csütörtöki meccs nem lesz könnyű menet, ahogy az egész sorozat sem az. Nagyon sok újat már nem tud ilyenkor senki mutatni, az fog dönteni, hogy az adott szituációban ki tud jobban koncentrálni és a megfelelő döntést higgadtan meghozni, valamint fizikálisan ki bírja jobban az összecsapást. 

Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor

— Milyen érzéssel vágsz neki példaértékű karriered utolsó állomásának? 

— Már nincs hova tartalékolni, mindenkinek ki kell adnia magából mindent. Számomra hatalmas boldogság, hogy egy olyan csapatban zárhatom le a pályafutásom, ahol a legjobb barátnőim velem vannak, és a csapaton belül is olyan kapcsolatok születtek, amelyek tovább kísérnek majd, és nem szakadnak meg. Hiszem, hogy sikerül megszereznünk a bajnoki érmet, mert nagyon megérdemeljük, de meg is kell küzdenünk érte, hogy győztesként fejezhessük be a szezont. 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Kvalifikációs sikerek a FitKid Európa Kupán

Remek eredményekkel zárták sportolóink a Tatán megrendezett, 2025-ös FitKid Európa Kupa kvalifikációs versenyét, ahol több első helyezést is sikerült megszerezni. […]

Búcsúzunk Fésüs Iréntől

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fésüs Irén, a MÁV Előre közösségének szeretett tagja, szeretett és nagyrabecsült edzőnk és mentorunk életének 67. […]

Ötödik helyen zárt a MÁV Előre Kék az U12-es másodosztály bajnokságának döntőjében

Június 7-én került sor a leány röplabda U12-es másodosztály országos döntőjére, ahol hat kiváló csapat mérhette össze tudását és erejét. […]

Barátságos tornán fogadta U13-as korosztályuk a szerb Volleyball Club KI 0230 csapatát

Június 8-án különleges eseménynek adott otthont a MÁV Előre Volleyball Center: barátságos tornán láttuk vendégül a szerbiai Volleyball Club KI […]
crossmenuchevron-down