Útban a gyógyulás felé

Női Extraligás csapatunk kapitánya, a szélső ütő Godó Panna a nyári átigazolási időszakban csatlakozott klubunkhoz, ám még a felkészülési időszak során sajnálatos sérülést szenvedett. Jelenleg a műtét után rehabilitácóját végzi.
A 27 esztendős Godó Panna Békéscsabán kezdte felnőtt pályafutását, majd játszott az MTK és a Diósgyőr színeiben is. Karrierje eddigi legsikeresebb időszakát eddig Kaposváron töltötte, ahol két ezüst, és két bronzérmet szerzett. Augusztusban azonban úgy érezte váltania kell, és klubunk mellett tette le a voksát a válogatott játékos.
Tavaly nyáron nagy várakozással érkezett Fehérvárra, rögtön a csapat kapitánya lett, ám a tervei pillanatok alatt – egy időre legalábbis – dugába dőltek, hiszen egy sérülés sohasem jön jókor, pontosan mi történt?
- Igen, nagyon nagy lendülettel és elszántsággal érkeztem Fehérvárra, de sajnos szeptember végén egy ártatlan mozdulat közben elszakadt az elülső keresztszalagom. Nem gondoltam volna, hogy ekkora baj, hiszen vissza is álltam kis pihenés után az edzésbe, ám éreztem, hogy instabil a térdem. Megjártam a kórházat és kiderült, hogy műtét, valamint egy hosszabb rehabilitáció vár rám.
Azóta több hónap telt el, jelenleg hogy halad a rehabilitációval?
- Nagyon pozitívan álltam az elejétől kezdve a felépüléshez. Tudtam, hogy megkapom a kellő segítséget és jó szakemberek kezében vagyok! Nagyon jól halad a felépülésem, napról napra erősebbnek érzem magam.
Volt már korábban hasonló szituációban?
- Nem volt még korábban sérülésem, ami műtéttel és ilyen hosszú rehabilitációval járt. Tíz évvel ezelőtt volt egy külső bokaszalagszakadásom, de ez a röplabda velejárója.
Hogy élte, éli meg ezt az egyáltalán nem könnyű helyzetet?
- Főként mentálisan megterhelő, de erősnek érzem magam! Fontos, hogy kik vannak ilyenkor körülötted, de mind a klub, mind a barátaim, a családom és a párom is mellettem vannak.
Mit mondanak az orvosok, mikorra lesz teljes értékű harcos?
- Nehéz megmondani a pontos időt, hogy mikor térhetek vissza, de azon leszek, hogy a következő szezonban csúcsformában lépjek a pályára!
Teljesen új közegbe érkezett, a sérülést félretéve hogy érzi Magát a klubnál, és Fehérváron?
- Jól érzem magam itt a klubnál, és maga a város is szimpatikus. A kisebb, nyugodtabb város után jó egy kicsit nagyobb és nyüzsgőbb településen élni.








