3064
2025.03.20.
18:00
Jegyek
3064
2025.03.21.
18:00
Jegyek
3057
2025.03.25.
20:00
Jegyek

Utánpótlás körkép (2021. 10. 2-3.)

2021. október. 4.

Nagyüzem jellemezte akadémiánk elmúlt napjait. Nem kevesebb mint tizennégy mérkőzést vívtak együtteseink, közülük kiemelendő, hogy a felnőtt NB II-vel idén is összevont U21-es bajnokságban női és férficsapataunk is győzelemmel rajtolt.

Két győzelemmel és egy vereséggel zárta 15 év alatti csapatunk a szombati fordulót, Veszprémben. A gyerekbajnokság harmadosztályban érintett akadémistáink a Veszprém és a Dunakanyar ellen nyertek, a Dágtól azonban kikaptak.

Női röplabda U15 III. osztály, Nyugat E csoport:
VESC-Zöld - ÉDRA-MÁV Előre A 0-3
ÉDRA-MÁV Előre A - Dág KSE 1-2
DKLSN - ÉDRA-MÁV Előre A 1-2

Az ÉDRA-MÁV kerete: Pallagi, Szabó, Farkas, Horváth, Szücs, Erdély, Jakab, Ozoli, Niederleitner, Kovács, LampertVezetőedző: Próderné Pálinkó Szilvia.

Próderné Pálinkó Szilvia: “Nagyon koncentráltan játszottunk az első mérkőzésen, erős nyitásainkkal, ügyes támadásvezetésünkkel megzavartuk az ellenfelünket. A másodikon sajnos az első szett megnyerése után kapkodóvá és pontatlanná vált játékunk, amit az ellenfelünk kihasznált. Gratulálok a győztes csapatnak! Rendkívül fordulatos és izgalmas harmadik mérkőzésen vagyunk túl, ahol vesztes helyzetből sikerült felállnunk. A győzelmünk az akaraterő diadala volt.”

Vasárnap elrajtolt a női NB II-U21-es bajnokság, melynek nyitányán, a C csoportban három szettben legyőzte egyesületünk a ZTE Röplabda Klubot.

Női röplabda NB II-U21 C csoport:
ÉDRA-MÁV Előre - ZTE RK 3-0 (10, 8, 9)
Az ÉDRA-MÁV kerete: Borostyán Fanni, Sólyom, Fáskerti, Szilágyi, Kiss, Kovács, Csabai, Kiss, Sebestyén. Vezetőedző: Jurij Melnyicsuk.

Szőke Zoltán másodedző: “A lányok a csapat szokatlan összeállítása ellenére felszabadultan és jó kedvvel tudtak játszani és győzni. Gratulálok a ZTE csapatának és köszönöm a lányoknak a munkát!”

A nők mellett a férfiak is lejátszották első mérkőzésüket az NB II-U21-ben, s előbbiekhez hasonlóan szintén győztes rajtot vettek.

Férfi röplabda NB II-U21 A csoport:
ÉDRA-MÁV Előre - TFSE-U21 3-0 (13, 18, 14)
Az ÉDRA-MÁV kerete: Füzék, Szávai, Tóth, Lukács, Bandi, Kerék, Balogh, Sebestyén, Németh, Szentesi. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.

A dr. Kotsis Attiláné nevével fémjelzett U15-ös női bajnokságban vasárnap is volt jelenése akadémiánknak. Ez esetben viszont a másodosztályban és Besenyszögön játszottak röplabdázóink, s egy siker mellett két fiaskó volt a mérlegük.

Női röplabda U15 II. osztály, Kelet alapszakasz:
Miskolci Sportiskola Sárga - ÉDRA-MÁV Előre 3-2
Szolnoki SPC - ÉDRA-MÁV Előre 3-1
ÉDRA-MÁV Előre - BRSE-Kék 3-1

Az ÉDRA-MÁV kerete: Kovács, Király, Marcinka P., Bokor, Péntek, Bíró, Papp, Marcinka L., Gelencsér, Barna. Vezetőedző: Horváth Virág.

Horváth Virág vezetőedző: “Nagyon nehéz mérkőzéssel kezdtünk, teljesen dekoncentrált volt a csapat. Ebből kifolyólag többnyire rossz megoldások születtek. A második jó meccs volt, de jelenleg a Szolnok komolyabb erőt képviselt. Az utolsó párharcot hoztuk, ez nagyon fontos a csapat szempontjából. Sajnos még sok a technikai hibánk. Köszönjük a játékot és gratulálok valamennyi csapatnak!”

Maradva még a fenti korosztálynál, szombaton az A jelű csapat lépett pályára a harmadik vonalban, míg vasárnap a B jelzésű volt soron. A zalaegerszegi tornán egy mérkőzést sikerült megnyernünk.

Női röplabda U15 III. osztály, Nyugat G csoport:
ZTE RK - ÉDRA-MÁV Előre B 3-0
ÉDRA-MÁV Előre B - Viadukt SE U15 0-3
BTDSE B - ÉDRA-MÁV Előre B 0-3
Az ÉDRA-MÁV kerete: Tizer, Pisch, Huczka O., Turóczky, Huczka Sz., Káli, Somogyi, Maráczi, Lakatos. Vezetőedző: Fodor Gábor.

A férfi U15-ös bajnokságban két győzelem és egy vereség került az ÉDRA-MÁV neve mellé, miután lebonyolították az első osztály kazincbarcikai fordulóját.

Férfi röplabda U15 I. osztály alapszakasz:
ÉDRA-MÁV Előre - DSE RA 3-1
KESI - ÉDRA-MÁV Előre 3-1
Vegyész RC Kazincbarcika - ÉDRA-MÁV Előre 0-3
Az ÉDRA-MÁV kerete: Sturm, Héninger, Perusza, Orosz, Tamási, Füzék, Surányi, Gál, Major, Zsoldos, Vajda. Vezetőedző: Nagy Róbert.

Nagy Róbert vezetőedző: “Az első bajnoki fordulóban játszani mindig nehéz számomra. Voltak biztató jelek a jövőre nézve és sokat kell még dolgozni a kitűzött cél érdekében."

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Ünnepeljük együtt a MÁV Előre Magyar Kupa-győzelmét!

A MÁV Előre Foxconn egy fantasztikus csatát követően március 8-án diadalt aratott a Magyar Kupa döntőjében, ezzel történelmet írt az […]

Péter Arnold: „Leírhatatlan élmény volt a kupagyőzelem!”

A MÁV Előre Foxconn szombati győztes Magyar Kupa döntő mérkőzését követően Péter Arnolddal, férfi röplabdacsapatunk fiatal játékosával beszélgettünk. Amikor Péter […]

Magyar Kupa-győztes a MÁV Előre Foxconn

Március 8-án elérkezett a pillanat, amire minden MÁV Előre Foxconn szurkoló várt. 16:10-kor, a Kecskemét és a Pénzügyőr SE ötszettes […]

Szombaton érkezik a Magyar Kupa döntője

Március 8-án a Magyar Kupa döntőjében csapatunk a GreenPlan-VRCK ellen lép pályára, hogy megszerezze fennállása első kupagyőzelmét. A mérkőzésre ezúttal […]
crossmenuchevron-down