3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Utánpótlás helyzetkép (2022. május 16-i hét)

2022. május. 25.

Jól sikerült az év utolsó tornája az ÉDRA-MÁV Előre U15-ös korosztályos együtteseinek, hiszen a lányoknál a tatai együttes megnyerte a harmadosztályt, a fehérvári fiúk pedig az első osztályban, a lányok a másodosztályban lettek bronzérmesek.

Hétvégén a végső helyosztókat rendezték az U15-ös röplabdázók számára. A fiúknál az ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár Szegeden vívta az első osztály végső tornáját, ahol a Dág elleni 3-1-es vereség után a KESI 3-1-es legyőzésével bronzérmesként zárt Nagy Róbert együttese.

A lányok közül a másodosztályban szereplő együttes a Miskolci Sportiskola elleni vereség után legyőzte a Jászberényt és bronzérmes lett, míg a harmadosztályban az ÉDRA-MÁV Előre Tata a Sümeget, a ZTE-t és a Nyugat-Balatoni RSE-t is 2-1-re legyőzve nyerte meg pontvadászatát. Itt a fehérvári együttes A-csapata egy vereséggel és két győzelemmel hatodikként fejezte be az idényt, míg a B-jelű együttes egy-egy sikerrel és fiaskóval a 30. helyen zárta a 2021-2022-es évadot.

2022. május 18., Taksony
Férfi Budapest Bajnokság II. osztály, rájátszás
BTDSE Taksony - ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár 3-0
MÁV: Sebők, Molnár, Csiba, Varga, Krisztián, Szücs, Kamondi, Gogolyák. Vezetőedző: Kovács Mária.

Kovács Mária: „Az első játszmát 27-25re vesztették el a fiúk, ami a második szettben nyújtott teljesítményükre is hatással volt. A harmadik játékrészben újra szép játékot láthattunk tőlük. Összességében szépen helytállt az erre a mérkőzésre jelentősen megfiatalított csapatunk. Gratulálok a BTDSE csapatának és edzőjének a győzelemhez és az I. osztályba való visszajutáshoz. ”

2022. május 21., Lovasberény
Női U15, OGYB, III. osztály, Nyugat, 5-8. helyért
ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár ’A’ – Palota RSC 1-2
ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár ’A’ – Széchenyi Győr ’A’ 3-0
ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár ’A’ – Közgáz SC és DSK 3-0
MÁV ’A’: Pallagi L., Farkas V., Horváth G., Szücs D., Erdély, Jakab L., Ozoli, Niederleitner, Somos, Lampert, Szabó L. Vezetőedző: Próderné Pálinkó Szilvia

Próderné Pálinkó Szilvia: Szép és eredményes játékkal kezdtük az első mérkőzést, de a második játszma felénél egy kicsit megbomlott a játékosok közötti összhang, amin nem tudtunk túllendülni. A következő mérkőzésre rendeztük sorainkat és erős nyitásokkal, nagyszerű támadás befejezésekkel könnyed győzelmet arattunk. Az utolsó mérkőzésen jó hangulatban, felszabadultan játszottunk, mely méltó lezárása volt a bajnokságnak, ahol 33 csapatból végül hatodik helyen végeztünk.

2022. május 21., Szeged
Férfi U15, OGYB, I. osztály, elődöntő
ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár – Dág KSE 1-3
2022. május 22., Szeged
Férfi U15, OGYB, I. osztály, 3. helyért
ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár – KESI 3-1
MÁV: Sturm, Héninger, Peruzsa, Csabai, Kapás, Füzék, Surányi, Gál Zs., Major, Kutai, Fehér B., Zsoldos, Orosz, Hirt. Vezetőedző: Nagy Róbert

Nagy Róbert: „Az elődöntőben jó kezdés után egy határozott visszaeséssel folytattuk és sajnos bent ragadtunk. A bronzmérkőzés pontosan fordítottja volt az elődöntős találkozónak a játék képe alapján. Most gyenge kezdés után fokozatosan javult a játékunk és aránylag magabiztosan sikerült nyernünk. Végig koncentrálnunk kellett, mert az ellenfél a legkisebb hibánkat is kihasználta. Remek színvonalú döntő volt, végig kiélezett küzdelmekkel.”

2022. május 22., Kecskemét
Női U15, OGYB, II. osztály, Kelet, 1-4. helyért
Miskolci Sportiskola Sárga – ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár 3-2
Jászberényi RK – ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár 0-3
MÁV: Kovács K., Király H., Marcinka P., Botos-Jeskó, Budai, Bokor, Péntek, Bíró R., Papp K., Marcinka L., Gelencsér, Barna B. Vezetőedző: Horváth Virág

Horváth Virág: „Az első mérkőzésen az első szett kivételével nem játszottunk jól. Nagyon sok hibát vétettünk és ez nem fért bele. Gratulálok a Miskolci Sportiskolának! A JRK ellen sem játszottunk kimondottan jól. Szerencsére erős volt a mezőnymunkánk, de a támadások pontra váltása továbbra is elmaradt.”

2022. május 22., Tata
Női U15, OGYB, III. osztály, Nyugat, 1-4. helyért
ÉDRA-MÁV Előre Tata – Sümeg-Dabronc Sárga 2-1
ÉDRA-MÁV Előre Tata – ZTE 2-1
ÉDRA-MÁV Előre Tata – Nyugat-Balatoni RSE 2-1

2022. május 22., Kunsziget
Női U15, OGYB, III. osztály, Nyugat, 29-33. helyért
ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár ’B’ – SMAFC-Líceum 0-3
Győri DRC U15 Sárga – ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár 1-2
MÁV ’B’: Pisch, Mészáros K., Lakatos Z., Grell, Huczka O., Prandovszki, Huczka Sz., Bognár, Tizer, Sógorka, Káli, Somogyi K. Vezetőedző: Fodor Gábor

Fodor Gábor: „A SMAFC-Líceum ellen csapatunk mélyen tudása alatt játszott. A Győr ellen megtaláltuk a játékunkat és megérdemelten nyertünk.”

Valamennyi csapatunknak és a szakmai stáboknak is gratulálunk!

(Borítókép: A MÁV bronzérmes, U15-ös korosztályú fiúcsapata)

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down