Utánpótlás 11.19.-11.30. - Feljutottak a Kékek

Ezen a hétvégén is a korábbiakhoz képest némiképp kevesebb mérkőzés, ám annál nagyobb sikerek övezték utánpótlás együtteseink útját Az U13-as osztályozón Duduka Ingrid tanítványai, a Kék csapat kiharcolta a feljutást az I. osztályba, míg Kapás Katalin lányai, a Piros csapat az U13 IV. osztályban két győzelem mellett egy vereséggel zárt. Az ÉDRA U15-ös lány gárdája pedig négy meccset nyerve fejezte be a vasárnapot.
SZOMBAT
Őryné Merő Nóra U13 Országos Mini Bajnokság / Leány U13 I-II. o. osztályozó `B`
Szentendre
DKLSN A – MÁV Előre Kék 0:3 (-11, -20, -20)
Vezette: Bretus-Lencsés Lilla.
DKLSN A: Krakkó, Lloret, Almádi, Ondruss. Csere: Sebestyén, Kisházi, Molnár F., Varga L., Szecskó, Franyó. Vezetőedző: Bánhidi Viktóri.
MÁV Előre Kék: Borsi, Horváth T., Muhadri, Horváth V. Csere: Nagy H., Barkaszi, Tóth B., Janicska. Vezetőedző: Duduka Ingrid.
MÁV Előre Kék – Nyíregyháza Sportcentrum-Piros 3:1 (17, 20, -22, 14)
Vezette: Vezette: Bretus-Lencsés Lilla.
MÁV Előre Kék: Borsi, Horváth T., Muhadri, Horváth V. Csere: Nagy H., Barkaszi, Tóth B., Janicska. Vezetőedző: Duduka Ingrid.
Nyíregyháza Sportcentrum-Piros: Holes, Dankócsik, Lekli, Bodnár S. Csere: Éles, Maczkó, Mázsári, Bodnár L. Vezetőedző: Budaházi-Janetka Vivien.
Őryné Merő Nóra U13 Országos Mini Bajnokság / Leány U13 IV. osztály NYUGAT
Székesfehérvár
MÁV Előre Piros – 1926 Petőfi SE Fonyód 2:1 (21, -17, 24)
MÁV Előre Piros: Szabados Zs., Májer, Majer, Robert. Csere: Hodai, Strébl, Setét, Vincze A., Tóth N. Vezetőedző: Kapás Katalin.
1926 Petőfi SE Fonyód: Juhász Cs., Gelencsér, Matus, Horváth A. Csere: Szanyi, Jászberényi, Magyar B., Aztalos, Perlaki. Vezetőedző: Gróf Erzsébet.
MÁV Előre Piros – PTE-PEAC B 2:1 (16, -12, 20)
MÁV Előre Piros: Szabados Zs., Májer, Majer, Robert. Csere: Hodai, Strébl, Setét, Vincze A., Tóth N. Vezetőedző: Kapás Katalin.
PTE-PEC B: Flach, Guczuj, Molnár Z., Ott. Csere: Pálfi, Hunyadi, Lengyel, Zámbó, Agárdi, Fuchs. Vezetőedző: Gyöngyösi Zoltán.
MÁV Előre Piros – Pogány Akadémia SE 1:2
MÁV Előre Piros: Szabados Zs., Májer, Strébl, Robert. Csere: Hodai, Setét, Vincze, Tóth N. Vezetőedző: Kapás Katalin.
Pogány Akadémia SE: Simon L., Szigeti, Villányi, Szabados L. Csere: Vizteleki, Kéry, Szirbek, Szász, Megyeri, Vincze V., Rábai, Molnár M. Vezetőedző: Martiné Nyári Piroska Éva.
VASÁRNAP
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 IV. osztály NYUGAT `A`
Rábcatorok
ÉDRA – VESC Piros 3:0 (20, 28, 8)
ÉDRA: Csurgó, Papp N., Madar, Páll, Lázin, Katona. Csere: Kovács A., Biró, Schäffer, Rákóczi, Hatvangerova. Vezetőedző: Gőgös Klaudia.
VESC Piros: Jánosik, Tóth H., Berta, Kőszegi, Lengyel, Kóbor. Csere: Dudás, Jánosi, Pálfalvi, Farkas Cs., Czuczor, Mazur, Küköllősi, György (liberók). Vezetőedző: Kovács Dorka Réka.
Tát Nyerges Szalézy – ÉDRA 1:2 (23, -22, -21)
Tát Nyerges Szalézy: Eckl, Király A., Sajtos, Begala-Elek, Turó, Tóth N. Csere: Jurásek. Vezetőedző: Oláh László.
ÉDRA: Csurgó, Papp N., Madar, Páll, Lázin, Katona. Csere: Schäffer, Rákóczi. Vezetőedző: Gőgös Klaudia.
UNI Győr-SZESE B – ÉDRA 0:3 (-19, -18, -19)
UNI Győr-SZESE B: Rences, Máté, Horváth L., Kuller, Várnai, Jakab. Csere: Burán, Szabó E., Hermán, Calafati, Nikodém, Pőcze. Vezetőedző: Bagóné Schillinger Rita.
ÉDRA: Schäffer, Papp N., Rákóczi, Lázin, Hatvangerova, Katona. Csere: Csurgó, Madar, Páll. Vezetőedző: Gőgös Klaudia.
ÉDRA – Veszprém RK 2:1 (21, 17, -25)
ÉDRA: Kovács A., Biró, Schäffer, Papp N., Rákóczi, Hatvangerova. Csere: Csurgó, Madar, Lázin, Páll, Katona. Vezetőedző: Gőgös Klaudia.
Veszprém RK: Németh F., Nagy K., Füstös, Winter, Bella, Balogh B. Csere: Nagy V., Boros, Szabó A. (liberó). Vezetőedző: Tóth Ákos Attila.







