UP! röpikörkép

2024. január. 23.

Utánpótláskorú röplabdázóink is folytatták menetelésüket és számos szép eredménnyel gazdagodtak az elmúlt bajnoki hétvége során. 

Január 20. (szombat):

Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság / Leány U20 IV. o. középszakasz Észak-Dunántúl Zöld, Lovasberény: 

MÁV Előre fehér - DÁG KSE 0-3

„A 2024-es év első bajnoki mérkőzésén a Dág KSE csapata ellen nem sikerült a saját játékunkat játszanunk, az első játszmát emiatt elvesztettük. A két következő szett szép, szoros küzdelmet hozott, de az utolsó labdamenet sajnos nem a mi sikerünket hozta. Gratulálok a Dág KSE csapatának a győzelemhez” - nyilatkozta Kovács Mária vezetőedző.

DG Tát SE - MÁV Előre kék 3-2

„Az első két szettet nagy pontkülönbséggel nyerték a lányaink. A harmadik játszma is így alakult, de külső körülmények miatt nem a mi csapatunk győzelmével végződött. A csapat a következő két szettben nem tudott visszaállni az addigi szervezett, jó játékra, és 2:0-ás vezetés után 3:2-re elvesztette a mérkőzést. Gratulálok a DG Tát Sportegyesület lányainak a győzelemhez.” - nyilatkozta Kovács Mária vezetőedző.

MÁV Előre fehér: Somogyi, Felkai, Antal, Király, Dulai, Tábi, Poser, Hegyi, Schwarczinger, Zajácz, Pinke, Horváth, Szávai 

Vezetőedző: Kovács Mária 

Dunszt Ferenc U13 Országos Mini Bajnokság / Fiú U13 II. osztály NYUGAT `B` középszakasz, Kaposvár: 

Veszprém RK - MÁV Előre 3-0 

MÁV Előre - PTE PEAC 0-3

Fino Kaposvár ‘B’ - MÁV Előre 3-0

MÁV Előre: Róth, Szögi-Tatár, Kiss, Szabó, Radics, Pál-Nagy, Rézman, Fodor. 

Vezetőedző: Nagy Róbert 

Január 21. (vasárnap): 

Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17 III. osztály NYUGAT `B` középszakasz, Tahitótfalu: 

MÁV Előre fehér -DKLSN ‘B’ 2-3

MÁV Előre fehér: Pallagi, Bérci, Ozoli, Papp, Csukovics, Horváth, Gelencsér, Tódi, Erdély, Ekler, Roszel, Egyedi, Mészáros, Szabadi. 

Vezetőedző: Varga László

Buzek László U17 Országos Bajnokság / Fiú U17 I. osztály középszakasz, Lovasberény: 

MÁV Előre - PSE Fehér 3-1

PSE Zöld - MÁV Előre 0-3

MÁV Előre: Héninger, Perusza, Péter, Gál, Surm, Surányi, Tamási, Csabai, Zsoldos, Orosz. 

Vezetőedző: Koch Róbert 

Őryné Merő Nóra U13 Országos Mini Bajnokság / Leány U13 II. osztály KÖZÉP középszakasz, Pécs: 

PTE-PEAC - Máv Előre 0-3

MÁV Előre - DKLSN ‘A’ 3-0 

MÁV Előre: Beeri, Simon, Sziráki, Radics, Varga, Pribusz, Doktor, Somogyi, Körmöczi, Hegedűs, Fodor-Papp.

Vezetőedző: Duduka Ingrid 

Őryné Merő Nóra U13 Országos Mini Bajnokság / Leány U13 III. osztály NYUGAT `A` középszakasz, Veszprém: 

VESC Fehér - MÁV Előre fehér 1-2

MÁV Előre fehér - UNI Győr-SZESE-Halász 0-3

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Kvalifikációs sikerek a FitKid Európa Kupán

Remek eredményekkel zárták sportolóink a Tatán megrendezett, 2025-ös FitKid Európa Kupa kvalifikációs versenyét, ahol több első helyezést is sikerült megszerezni. […]

Búcsúzunk Fésüs Iréntől

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fésüs Irén, a MÁV Előre közösségének szeretett tagja, szeretett és nagyrabecsült edzőnk és mentorunk életének 67. […]

Ötödik helyen zárt a MÁV Előre Kék az U12-es másodosztály bajnokságának döntőjében

Június 7-én került sor a leány röplabda U12-es másodosztály országos döntőjére, ahol hat kiváló csapat mérhette össze tudását és erejét. […]

Barátságos tornán fogadta U13-as korosztályuk a szerb Volleyball Club KI 0230 csapatát

Június 8-án különleges eseménynek adott otthont a MÁV Előre Volleyball Center: barátságos tornán láttuk vendégül a szerbiai Volleyball Club KI […]
crossmenuchevron-down