Újra az SZBRA ellen lép pályára női csapatunk, ezúttal a Magyar Kupában

2023. október. 31.

Ismerős ellenfél ellen kezdi meg menetelését női röplabdacsapatunk a Magyar Kupában. Lukasz Przybylak együttese november elsején fogadja a Szent Benedek Röplabda Akadémia legjobbjait a VOK Sportcsarnokban.

A MÁV Előre Foxconn és az SZBRA legutóbb 2023. 10. 20-án találkozott a női Extraliga alapszakaszában. Akkor fordulatokkal és izgalmakkal teli mérkőzést láthatott a publikum a Ludovika Arénában. Az összecsapást a vendég csapat kezdte jobban, az első két szettet tíz- és kilencpontos különbséggel húzta be. Ezt követően azonban a balatonfüredi alakulat változtatott taktikáján, és kiegyenlített. A döntő szettben Pallag Ágneséknek sikerült rendezniük soraikat, és 8-15-ös eredménnyel lezárták az ötszettes párharcot. 

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata eddig veretlen a bajnokságban, Lukasz Przybylak vezetőedző elmondás alapján a kupában is hasonló célokat tűztek ki maguk elé: 

„Folyamatosan játékban vagyunk, ami hozzászoktat minket ahhoz, hogy mindig a legjobbat tudjuk kihozni magunkból. Természetesen nagyon fontos a megfelelő regeneráció, hétvégén ezen volt a hangsúly. Szerdán hazai pályán fogadjuk »szomszédainkat«, hasonlóan izgalmas és kiélezett meccsre számítok, mint a legutóbbi találkozás volt, de hiszem, hogy ismét a mi akaratunk fog érvényesülni”. 

Női röplabda Magyar kupa:

2023. november 1., 18:00, Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn - SZBRA

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]
crossmenuchevron-down